Így újíthatsz fel egy tornácos parasztházat: csodás otthont teremtett a fiatal pár

Dubóczky Krisztina   
  Megosztom
Így újíthatsz fel egy tornácos parasztházat: csodás otthont teremtett a fiatal pár

Berekfürdőn lelt rá erre a régi parasztházra Szűcs Judit és Kovács Zsolt, ami még egyike a település első lakóházainak. A felújítás során az igazi falusi mentalitást is megismerték: tárva-nyitva állnak a porták, hisz mindenki tudja, a szomszéd legfeljebb azért néz be hozzá, hogy valamilyen frissen készült finomsággal lepje meg.

Szűcs Judit és Kovács Zsolt dédelgetett álma vált valóra, amikor végre megvásárolták a gyönyörű parasztházat Berekfürdőn, a kicsi zsákfaluban, ami az évek során népszerű fürdőhellyé nőtte ki magát gyógyvize miatt. Judit Karcagon dolgozik, a munkán kívül a napjaik nagy részét Szajolban töltik, szabadidejükben és hétvégenként pedig mennek ki Berekfürdőre, hogy szépítgessék, csinosítsák tovább a tavaly vásárolt házukat. Egy év múlva teljesen kész lesz, és terveik szerint itt fognak megöregedni, ezen a számukra idilli, eldugott helyen.

Gyerekkori álmom volt egy parasztház, mivel a lelkülete nagyon tetszik. Meg kellett érnie a gondolatnak, de ez a ház folyamatosan hívogatott minket. Amikor pedig a kemencét megláttam bent, rögtön beleszerettem

- kezdi Judit a történetet, aki középiskolai matematika, fizika és informatikatanár.

A hosszú házban az előszobába lépünk be először, aztán jobb felől a tiszta szoba néz az utcafrontra, bal kéz felé pedig az alvós szoba, ahogy ma mondjuk, a hálószoba áll. Klasszikus hármas tagolású parasztház, konyhával, spájzzal, alsó konyhával a főépületben. De a telken van még egy melléképület, ami régen cselédlakként szolgát, és a mögötte álló istállóval együtt lakhatóvá tehető.

Zsolt számára viszont az volt az elsődleges szempont, gyakorlati ember lévén, hogy technikailag legyen rendben az épület. Viszont ez a ház neki is rögtön megtetszett, hisz alapjában véve minden rendben volt vele.

Az 1500 négyzetméteres telken 600 négyzetmétert foglal el a főépület és a további melléképületek. A ház még valamikor a 20. század fordulóján épült, hagyományos osztású vályogház, de az 1940-es évek elején alakítottak rajta, hozzátoldottak az utcafront felé egy helyiséget, aztán később, a nyolcvanas években redőnyöket tettek fel és linóleumot fektettek le a padlóra.

A tulajdonos fiatal pár viszont a hagyományos állapotába visszaállítva akarta az épületet, így amikor tavaly novemberben hozzáfogtak a felújításhoz a ház régi fotói alapján, első dolguk volt, hogy felszedték a linóleumot, és eltávolították a redőnyöket.

A 60 centi vastag vályogfal jó állapotban volt, nem vizesedik, a gerendázat is tartós, kívül-belül lemeszelték, hisz elmondásuk szerint az ilyen házak akkor szolgálják a benne lakókat jól, ha olyan anyagokat használnak fel a felújításkor is, amilyenekből annak idején megépítették őket.

Egy parasztháznak lélegeznie kell, nem szabad a vályogfalat modern módszerekkel szigetelni, mert a lényege vész el. Meg kell tanulnia az embereknek, hogy többet használnak azzal, ha a maga eredeti valóságában hagyják meg az ilyen régi épületeket. Ezért is meg környezettudatosságból is használunk természetes anyagokat, van, hogy mi magunk gyűjtjük össze őket. A zuhanyzót például patakkaviccsal fogjuk kirakni, ahogy Erdélyben is csináltuk egy felújításnál a barátokkal

- mondta el Zsolt, aki agrármérnökként azt vallja, hogy amit egy parasztember nem tud megcsinálni, arra nincs is szükség.

Nem fordítanak sokat anyagilag a felújításra, annál sokkal többet viszont időben és szakértelemben. Saját kezűleg végzik el, amit csak lehet, egyedül az áram korszerűsítését bízzák szakemberre, hisz a többihez ők is értenek, vagy van a barátim rokoni körükben olyan, aki igen, és szívesen besegít. A természetben fellelhető anyagokból dolgoznak, a konyhapult például egy szép darab akácfa, lenolajjal lekenve. Olcsóbban is kijön, és jobban is tetszik nekik a most divatos márványpultoknál.

Meglepetés is érte őket a homlokzaton lévő rengeteg hungarocell lekaparásánál: díszkeretet találtak az ablak körül. Igyekeznek autentikus parasztházként megőrizni az épületet, magas végű ágyakat tesznek be a tiszta szobába és a hálószobába, megmarad bent a búbos kemence, téglát és fa anyagokat használnak, a mosdó egy fateknő lesz, a kád helyett pedig dézsa áll majd rendelkezésükre a készülő fürdőszobában. Az 1800-as évekből származó dédszülői hagyatéknak is jó helye lesz a szobákban, hisz ők is tanyasi emberek voltak a maguk idejében, így a bútoraik is jól mutatnak majd itt.

A zsalugátereket is saját maguk készítették el, és nem akarnak hipermodern technikát sehol a portán, cserépkályhával fűtenek, és tudják jól, hogy egy hagyományos parasztház báját az adja, hogy semmi nem egyenes, semmi nem párhuzamos benne teljesen.

11 millió forintért vásárolták meg tavaly ezt a falu legelső utcájában álló sarki házat, amelyik egyike annak a négy-öt megmaradt épületnek, ami még az első házak egyike volt a kicsi településen csaknem 150 éve. Szekeres ház volt, vagyis az volt az elsődleges szempont, hogy a szekerek megfordulhassanak az udvarban, szekérbeálló, kocsiszín is kellett, az állatoknak meg istálló, melléképületek. Egymillió forintot akarnak rákölteni a fiatalok, és számításaik szerint ki is fog ennyiből jönni, hisz takarékosan bánnak az alapanyagokkal, bontott, de minőségi anyagokat is felhasználnak, amihez csak tudnak. Önerőből gazdálkodnak teljesen, állami támogatást nem tudtak igénybe venni a szabott feltételek miatt. De elégedettek, és örömmel tölti el őket az itt végzett munka. Azt vallják, hogy a kész házhoz vezető út a legszebb, vagyis a befektetett energia, amit a felújításba beletesznek.

Amikor a faluban megtudták, hogy megvettük ezt az ősi házat, ráadásul nem lebontani vagy külföldieknek eladni akarjuk, akik egyébként ideszoktak a fürdő miatt, de most a járvány miatt elpártoltak innen átmenetileg, jöttek a helyiek, és hoztak ezt-azt. Ki egy fateknőt, ki egy káposztagyalut, öntöttvas kutat. Az egyik néni frissen kisült kacsazsírt hozott, a másik még meleg pitét, házi tejet

- meséli mosolyogva a fiatal pár.

A kertben is akad munka bőven, hisz van 17 gyümölcsfa, Othello szőlő bőséggel, virágok, konyhakert. Ha elképzelik magukat idős korukban, itt ülnek kint a tornácon egy lócán, és tárogatót hallgatnak, netán játszanak rajta.

Címlapkép és fotók: Szűcs Judit és Kovács Zsolt

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

parasztudvar

parasztház

vályogház

vályogház felújítás

berekfürdő

zsákfalu

szűcs judit

kovács zsolt

fiatalként vidéken