Kezd elegük lenni a vevőknek a drágulásból: a lakáspiac motorja most vidéken pörög

HelloVidék   
  Megosztom
Kezd elegük lenni a vevőknek a drágulásból: a lakáspiac motorja most vidéken pörög

Rendhagyó eredményeket produkált a magyarországi lakáspiac az idén. Külön utakon jár az új és használt lakások piaca, előbbieknél folytatódott a drágulás, utóbbiaknál lelassult.

  • A kínálati piac alapján kirajzolódó trendeket igazolják a legfrissebb hivatalos lakáspiaci adatok. A járvány miatti megtorpanás után számottevően, 15 százalékkal nőtt a forgalom, azaz az adásvételek száma.
  • Mindez a használt lakások piacán nem járt a pandémia előtti évekre jellemző két számjegyű drágulással, az átlagos áremelkedés éves szinten 5 százalék alatt maradt. A fizetőképes kereslet ugyanis egyre nehezebben tart lépés a drágulással.
  • 2021-ben 97 napra nőtt a fővárosban eladott lakóingatlanok átlagos értékesítési ideje, miközben a városokban és megyeszékhelyeken 126 és 97 napra rövidült az eladási idő. A lakáspiac motorját tehát továbbra is a fővároson kívüli területek hajtják.
  • Az új lakások ára elszakadt a használtaktól, két számjegyű drágulást produkáltak, ám az építőanyag-drágulás további meglepetéseket hozhat.

Rendhagyó eredményeket produkált a magyarországi lakáspiac az idén. Külön utakon jár az új és használt lakások piaca, előbbieknél folytatódott a drágulás, utóbbiaknál lelassult. Az eladási idő nőtt a használtaknál - derül ki az ingatlan.com legújabb elemzéséből, amely hivatalos KSH adatok alapján bemutatja a lakáspiac első negyedéves teljesítményét, valamint saját adatok alapján azt is, hogy mennyi időre van szükség egy-egy lakóingatlan értékesítéséhez a jelenlegi piaci környezetben.

Jelentősen csökkent a lakásdrágulás üteme

Az idei első negyedévben 15 százalékkal nőtt a lakáspiaci forgalom az eddig feldolgozott hivatalos adatok alapján. Ugyanakkor az élénkülést nem kísérte a járvány előtti időszakban látott két számjegyű drágulás a használt lakások piacán. Utóbbiaknál az áremelkedés 4,6 százalékos volt éves szinten, Az új lakások ára ennél jóval tempósabban, több mint 10 százalékkal nőtt.

A legfrissebb hivatalos számok alátámasztják a kínálati piaci adatokból korábban kirajzolódó trendeket, miszerint a járványhatás miatti megtorpanás után élénkült a lakáspiaci forgalom, de ez nem párosult jelentős, a pandémia előtti években látott jelentős áremelkedéssel a használt lakások piacán. A mérsékeltebb, 5 százaléktól elmaradó éves árnövekedés azt mutatja, hogy a fizetőképes kereslet egyre nehezebben tudja tartani a lépést a drágulással. Ezt jelzi, hogy utóbbi hónapokban a korábbinál sokkal többen voltak azok az eladók, akik csökkentették az eredetileg meghirdetett eladási árat

- mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

A lakáspiac motorja továbbra is vidéken pörög

Ezt alátámasztják az ingatlan.com eladási időre vonatkozó adatai is. A fővárosban az idén átlagosan 97 napra volt szükség egy-egy eladásához - szemben a tavalyi 92 napos átlaggal. A megyei jogú városokban idén ugyancsak 97 nap kellett egy-egy lakóingatlan értékesítéséhez, miközben 2020-ban ehhez még átlagosan 108 napra volt szükség. Öt éves viszonylatban viszont a budapesti eladások üteme sokkal jobban lassult, mint a többi nagyvárosban. A lakáspiaci felfutás a jövőben is leginkább a fővároson kívüli településeken várható.

Mi várható az új lakásoknál? Meglepődhetnek a vevőjelöltek?

Balogh László az új lakások piacáról azt mondta, hogy az árak alakulását ez a szegmens elvált a használt lakásokétól. Ugyanis 10 százalék feletti volt a drágulás az idei első negyedévben.

Fontos, hogy az új lakásoknál az áradatok sokszor az építkezés kezdeti fázisában, azaz 1-2 évvel ezelőtt megkötött adásvételi szerződéseken alapulnak, és csak az átadások után jelennek meg a statisztikákban. Az új lakások vásárlóinak ezért az utóbbi időszakban kibontakozó építőanyag-drágulás miatt fel kell készülniük arra, hogy a későbbiekben még jelentősebb áremelkedés lehet a piacon. Emiatt pedig gondosan kell megtervezni a vásárláshoz vagy építkezéshez szükséges költségvetést.

- hívta fel a figyelmet Balogh László.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

ingatlanpiac

ingatlanpiaci körkép

lakás korszerűsítés

lakásvásárlás