Nem lesz olcsó mulatság az iskolakezdés: ennyire húzós hónap vár a családokra

HelloVidék   
  Megosztom
Nem lesz olcsó mulatság az iskolakezdés: ennyire húzós hónap vár a családokra

Hiába az ingyenes közoktatás, sok családra komoly pénzügyi terhet ró a szeptember, még akkor is, ha maradt olyan tanszer, amit idén is tud használni a gyerek. Ez az időszak különösen megterhelő anyagi szempontból, hiszen már egy gyerek esetén is minimum 40-50 ezer forint megy el ilyenkor a tanszerekre. A kiadások finanszírozásában többféle hitelkonstrukció is segítséget nyújthat: mindenkire érvényes megoldás persze nincs. Az igények határozzák meg, hogy melyik közülük a legideálisabb – hívják fel a figyelmet a szakértők.

A szeptemberi iskolakezdés erősen megterheli a magyar családok költségvetését. Különösen úgy, hogy ezúttal azt sem lehet látni, hogy a Covid-járvány negyedik hulláma miatt ismét át kell majd állni a digitális oktatásra, vagy sem. Emiatt sok családi költségvetésbe most egy új számítógép vagy tablet árát is be kell kalkulálni, ami eleve önmagában is akár több százezer forintos kiadás. Emellett azonban a jelenléti oktatás szokásos tanszereit is muszáj megvásárolniuk a családoknak.

A KSH előzetes adatai szerint a múlt tanévben összesen 1,8 millió gyermek és fiatal vett részt a köznevelés, a szakképzés és a felsőoktatás különböző szintű képzéseiben. A tavalyi tanévtől kezdve minden diák ingyen kapja már a tankönyveket, így már nem csak az 1-9. évfolyamon, hanem a köznevelésben és a szakképzésben tanulóknak sem kell fizetni a könyvekért. Ennek ellenére az iskolakezdés előtti hetekben újra nagyra kell nyitni a szülőknek a pénztárcájukat.

Másrészt az is biztos, bárhol is szerezzük be az iskolakezdéshez szükséges csomagokat: idén jelentős drágulásra készülhetünk! (Erről korábban a Hellovidék itt írt!)

Attól függően, hogy a tanfelszerelések mellé új iskolatáska is szükséges-e, mert ez akár meg is duplázhatja a költségeket – írta a közelmúltban a HelloVidék. A magyar szülők a 2021/2022-es új tanévhez szükséges alapvető tanszereket idén átlagosan 10-15 ezer forintért, az iskolatáskát további 15 ezer forintért vásárolják meg. Átlagban 10%-os online és 5%-os áruházi kosárérték-növekedéssel számolnak most az előző évhez képest, azaz webáruházi választás esetén 10.050 Ft, míg személyes vásárlás esetén 6.830 Ft átlagos végösszeget prognosztizál a nyár utolsó hónapjára.

Ahány korosztály, annyiféli plusz kiadás

Nagyon nem mindegy, költség tekintetében sem, hogy milyen típusú iskolában és hányadik osztályban kezdi meg az új tanévet a gyerek. Az iskolatípus-váltáskor, amikor egy szinttel feljebb lép a gyerek, megduplázódhatnak a költségek. Az általános iskola első osztályában minden kell, ami az ovivban nem: az iskolatáskától a tolltartón, a foglalkoztató taneszközökön át az írásfüzetekig. A határ a csillagos ég, hiszen a hagyományos eszközök helyett például a népszerű animációs karakterekkel díszített füzetek és táskák is hódítanak, amelyeket gyakran többszörös áron lehet megvásárolni. Egy idő után aztán rendre új típusú táska kell, elkopnak a szuperhősök és a tündérhercegnők, lehet a táska vagy a tolltartó még bírná , de "nagyosabb" felszerelésre vágyik a gyerek. Ahány tanév - annyi tornaruhát és cipőt vásárolhatunk, ha pedig az iskola falain túl is rendszeresen sportolni kezd a gyerek, az újabb felszerelést és újabb extra kiadást jelent.

A mai elsősöknek jelentős része már rendelkezik okostelefonnal, illetve tablettel. A középiskolások körében pedig már gyakorlatilag nincs olyan diák, akinek ne lenne mobiltelefonja, laptopja vagy tabletje. Az informatikai eszközök mellett a másik jelentős kiadást az otthoni bútorok, az íróasztalok és a székek jelentik. Egy középiskolás esetében hatalmas plusz kiadást jelenthet a külön nyelvóra és a nyelvvizsgára való felkészülés, az előkészítő tanfolyamok vagy éppen a kisebb anyagi csődöt jelentő jogosítványszerzés. Ezeken a tételeken gyermekünk jövője érdekében spórolni nem igazán tudunk, így mást nem is tehetünk, minthogy előre számba vesszük az előttünk tornyosuló kiadásokat.

A tanév kezdetén a kinőtt utcai ruhák, kabátok és cipők pótlása is megterheli mind anyagilag, mind lelkileg a családokat. És akkor még nem beszéltünk a friss egyetemistákról, akiknek már most albérletet kell keresni. Ugyanakkor az iskolakezdésnek még számtalan egyéb bújtatott, előre nem látott költsége is van.

Kiürül a kassza iskolakezdéskor

Kérdés az is, hogy az iskolakezdéshez szükséges plusz kiadásokat a családok vajon miből fedezik. A nagy összegű és halaszthatatlan kiadások miatt ezért is sokaknál merülhet fel a különböző hitelek iránti igény:

Az elmúlt évek statisztikái alapján megfigyelhető, hogy az őszi időszakban megnő a hitelfelvétel, azonban nem bizonyított, hogy ez az iskolakezdésnek tudható be, sokkal inkább a nyári szezon költéseinek. Átlagosan 10 százalékkal több folyósítás történik szeptemberben és októberben, mint az azokat megelőző hónapokban

– közölte a HelloVidék megkeresésére a Takarékbank, majd hozzátette, a felvett hitelösszeg mértékében nincs különbség a szeptemberi, illetve októberi hónapokban.

Mielőtt bárki személyi kölcsönt igényel, azonban jó tudni, milyen korlátozás van érvényben a bérezés és a foglalkoztatottság tekintetében, és szükség van-e munkáltatói és esetleg közüzemi igazolásokra a személyi kölcsön igényléshez. A személyi kölcsön igénylésének is vannak azonban komoly alapfeltételei.

Ezek közé tartozik többek között, hogy az igénylőnek minimum 3 hónapos munkaviszonyt kell igazolnia, nem állhat próbaidő alatt, legalább a nettó minimálbért elérő jövedelemmel kell rendelkeznie, illetve nem szerepelhet a KHR-ben negatív adattal. Munkáltatói igazolásra szükség van az igényléshez, azonban közüzemi igazolást nem kell benyújtani. Hogy pontosan mekkora jövedelemmel kell rendelkeznie az igénylőnek, attól függ, melyik konstrukciót szeretné igényelni.

- reagált a Takarékbank.

Ezért a személyi kölcsönt a szakemberek olyan élethelyzetekben javasolják, amikor gyorsan és rugalmas feltételek mellett szeretne az ügyfél pénzhez jutni, legyen szó bármilyen váratlan kiadásról. Fontos tudni még, hogy

az elérhető kondíció függ például a havi jövedelem nagyságától.

Mekkora törlesztőrészletet érdemes bevállalni?

Egy család életében sem mindegy, hogyha személyi kölcsönhöz kell folyamodni, mekkora lesz később a törlesztőrészlet, és mekkora havi fizetés szükséges ahhoz, hogy biztonságosan törleszthessék a részleteket.

Minden ügyfélnél mást jelent a biztonságos törlesztés. Ügyintézőink odafigyelve a jogszabályokra is, mindig körültekintően megvizsgálják, mi az a törlesztőrészlet, ami még kényelmesen belefér az ügyfélnek.

- közölte a Takarékbank, majd kiemelte, a hatályos JTM rendelet alapján 500.000 Ft havi nettó jövedelem alatt, a jövedelem 50 százaléka fordítható maximum hiteltörlesztésre, 500.000 Ft jövedelem felett pedig ez a mérték 60 százalék.

A banki szakemberek végezetül azt javasolják, hogy a családok minden esetben mérlegeljék, hogy mi az az összeg, amire mindenképpen szükségük van, és a havi törlesztése nem jelent problémát.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

takarékbank

személyi kölcsön

hitel

iskolakezdés

jelenléti oktatás

online

kiadások

infláció

banki hitel

iskolakezdes2021tbank