Veszélyt rejtenek a magyar lakások? Erről sok tulajdonos nem is tud

HelloVidék   
  Megosztom
Veszélyt rejtenek a magyar lakások? Erről sok tulajdonos nem is tud

Az őszi-téli időszakban rengeteg magyar háztartásban üti fel fejét a penész. A párásodásra hajlamos, hűvösebb házrészekben ráadásul visszatérő probléma lehet. Érdemes komolyan venni már a kezdetekkor is a megjelenését és tájékozódni mit tehetünk ellene most, és mit érdemes a fűtésszezon végén csinálni, hiszen komoly hatással lehet családunk, szeretteink egészségére is. Most összegyűjtöttük, mire érdemes figyelni, hogy tudjuk megelőzni a penész kialakulását. Illetve annak is utána jártunk, hogy házilag hogyan vehetjük kezelésbe a kritikus felületeket. Lássuk!

A napokban már megtapasztalhattuk a tél igazi arcát, egyre több a fagyos, hideg nap, éppen ezért nagyon fontos, hogy elvégezzük a megfelelő téliesítő munkálatokat nem csak a kertben, de az otthonunkban is. Nem árt, ha ezt nagy odafigyeléssel és átgondoltan tesszük, máskülönben a penész kialakulásának, terjedésének kedvezünk.

A penész a legtisztább fürdőszobákban, a legrendezettebb pincékben is feltűnhet, nem kerüli el a tetőteret sem – a lakásnak azon részeit támadja meg, ahol a víz, pára felhalmozódhat és nagy a levegő nedvességtartalma. Az ablakok környékén vagy a tetőtérben például gyakran tapasztalhatunk páralecsapódást, ami igazi melegágya a penészképződésnek

Hogy segítséget nyújtsunk, most néhány tanácsot gyűjtöttünk össze, amelyek segíthetnek a penész megfékezésében, valamint a probléma megelőzésében. Lássuk, melyek ezek!

  • Fontos, hogy szellőztessünk. A rések, lyukak kiiktatása valóban elengedhetetlen a meleg benntartásához, a hermetikus lezárásnak azonban meglehet a böjtje. Az összes szellőzőnyílás lezárása különösen a nem használt helyiségekben nagy hiba. Az állott levegő lecsapódást eredményezhet az ablakok, ajtók és más kemény felületek környékén, idővel pedig kialakul a penész is, ami komoly károkat okozhat. Javasolt naponta néhány alkalommal kinyitni az ajtókat, ablakokat, hogy bejuthasson a friss levegő, ez segíthet a páralecsapódás megelőzésében.
  • A minőségi szigetelés az egyik legjobb védekezési mechanizmus az otthoni penészképződés megakadályozásában, a rossz megoldások viszont épp az ellenkező hatást válthatják ki. Az apró rések lehetőséget adnak arra, hogy a meleg, nedves levegő hűvösebb felületekkel érintkezzen és így kedvezzen a penész kialakulásnak. A tetőtér szigetelése ugyancsak emiatt nagyon fontos.
  • Ha van ruhaszárító gépünk, alaposan tisztítsuk meg a szellőzőnyílását! Ha ez eltömődik, a nedvesség felhalmozódik, és tökéletes terep lesz a penész növekedéséhez.
  • Ha a fürdőszobai elszívó ventilátora nem működik, cseréljük ki egy olyanra, ami eltávolítja a nedvességet! Ha víz- vagy penészfoltok vannak körülötte, egy jobb szigeteléssel orvosolhatjuk legeredményesebben a gondot.
  • Ha a télire való tűzifát az otthonunkban tároljuk, olyan hibát követünk el, amivel nem csak a penészedést vonzhatjuk be. Az olyan területeken, mint az alagsor vagy a garázs, jellemző a hőmérséklet és a páratartalom ingadozása, amitől sajnos a fa is bepenészedhet, a penész pedig átterjedhet a falra vagy más, a közelben lévő felületekre. Ha a fa nem teljesen száraz (márpedig egy bizonyos nedvességtartalom mindenképp van benne akkor is, ha annak tűnik), a belső terekben fogja növelni a páratartalmat. Az így keletkezett pára lecsapódhat a felületeken, ez pedig melegágya a spóráknak. Ha mindez nem lenne elég, olyan kártevők is megjelenhetnek a tűzifa révén a házban, amik további kellemetlenséget okoznak. Sokkal jobban tesszük tehát, ha fánkat nyitott fészerben tartjuk valahol a ház közelében.

Mit tehetünk, ha már kialakult a baj

Az első penészfoltok megjelenésekor kezeljük a falfelületet penészlemosóval. Amennyiben az első kezelés után még meglátszanak a penészfoltok nyomai a falon, száradás után érdemes megismételni a tisztítást! A fal kezelése után érdemes korrigálni a fal egyenetlenségét, glettelni, majd alapozás után tisztasági festést végezni. Olyan helyiségekben, ahol az átlagosnál magasabb a páratartalom, vagy nehezebben megoldható a rendszeres szellőztetés, mindenképpen érdemes olyan falfestéket is választani, amely ellenáll a magas páratartalomnak és penészálló bevonatot képez, így a falakon nem tud megtapadni a penész. Megelőzésként is választhatóak ezek a fajta festékek, valamint az is szempont lehet, hogy az újonnan kifestett helyiség tisztántartása is egyszerűbbé válik, mert a szennyeződések mosószeres vízzel lemoshatóak vagy akár súrolhatóak.

Amit még megtehetünk, hogy az érintett falrészek elé próbáljunk a lehető legkevesebb bútort helyezni, hagyjuk, hogy a kritikus területek jól szellőzhessenek. Ha a napi szellőztetés hatására sem javul a helyzet, érdemes egy páraelszívót beüzemelni. A legtöbb klímaberendezés rendelkezik ezzel a funkcióval, de lehet dedikáltan erre való készüléket is vásárolni. A konyhában és a fürdőszobában különösen érdemes figyelni, illetve abban a helyiségben is, ahol teregetünk. A páraelszívó mellett érdemes beszerezni egy páramérőt is a lakásban, ami segít nyomon követni a páratartalom alakulását. Az ideális érték 50-55 százalék körül van, efölött már nagyobb az esély a penész kialakulására, ráadásul ez a legjobb az emberi szervezet számára is: nem irritálja a nyálkahártyát és csökkenti a baktériumtermelődést.

Hogy űzzük el a penészt házilag?

Most összegyűjtöttünk néhány természetes, könnyen alkalmazható módszert, ha te is penésszel küszködsz az otthonodban, és már nagyon szeretnél tőle megszabadulni.

  • Teafaolaj: Gyakran használják pókok távoltartására, de a feketepenész elűzésének is egy biztonságos módja. A teafaolaj egy természetes gombaölő szer, ami akár tisztítószerként is jól működik, és arra is képes, hogy megakadályozza a penészspórák újbóli megjelenését. Keverjünk össze egy teáskanálnyit belőle egy csésze vízzel (ez az alapmennyiség, ha többre lenne szükség, tartsuk meg ezeket az arányokat). Rázzuk össze, majd öntsük egy szórófejes flakonba. Miután felvittük a penészes felületre, hagyjuk száradni nagyjából egy órán keresztül, azután töröljük le egy műszálas törlővel vagy egy száraz törölközővel. A művelethez viseljünk kesztyűt, mert bár a keverék abszolút természetes összetevőkből áll, irritálhatja a bőrt.
  • Grapefruitmag-kivonat: Jó, ha kéznél van ez a szer, hiszen nemcsak egészségügyi problémákra használatos, de remek tisztítószer is egyben. Hogyan segít a penész elleni küzdelemben? A fő összetevői a polifenolok és a naringin, amik remek baktériumölők, fertőtlenítők. Nagyjából 10 csepp kivonatot keverjünk össze egy csészényi vízzel, ezt az arányt nagyobb mennyiségnél is tartsuk meg. Akárcsak a teafaolaj esetében, a legjobb, ha ezt a keveréket is spray formájában visszük fel a penészes felületre. Ha kisebb folttal van dolgunk, elég 10 percet pihentetnünk, de ha rosszabb a helyzet, egy órát is várhatunk, míg kellőképpen hat a szer. Ezután töröljük le a maradványokat.
  • Szódabikarbóna: Az egyik legalapvetőbb és legnagyszerűbb szer, amit a ház körül használhatunk. Biztonságos, nem veszélyes sem gyerekekre, sem állatokra, ugyanakkor mégis nagyon hatékony a penészedés megelőzésében és a kellemetlen szagok eltüntetésében. Fele-fele arányban keverjük el vízzel, amíg nem kapunk egy masszaszerű anyagot. Remek megoldás, ha világosabb penészfoltokat akarunk eltüntetni, és megelőzni, hogy a jövőben továbbiak nőjenek. Miután a masszát rákentük a problémás felületre, használjunk egy kisebb kefét, hogy lekaparjuk a penészes foltokat. Ezt követően két evőkanál szódabikarbónát vegyítsünk két csésze vízzel, töltsük szórófejes flakonba, jól rázzuk össze, majd spricceljük le a frissen megtisztított felületet. Hagyjuk megszáradni, így egyfajta védőréteget képez a jövőbeni penészedés ellen.
  • Ecet: A fehér, desztillált ecet egy jól megfizethető, természetes megoldás a fekete penész ellen. Antibakteriális, savas hatása éppen az, amire szükségünk van ehhez a munkához. Öntsük a higítatlan ecetet egy szórófejes flakonba, majd vigyük fel a felületre, vagy egyszerűen locsoljuk le közvetlenül a penészfoltot vele. Egy eldobható törlővel ezután töröljük le a penészt a felületről. Ha nem működik ez a taktika, sikáljuk le a penészt egy régi, használaton kívüli fogkefével. Hagyjuk száradni, majd még egyszer töröljük át a megtisztított felületet.
  • Citromlé: Habár kétségkívül nem ez a legerősebb fegyver a penész ellen, egész biztosan megtalálható a legtöbb konyhában. Az előző szerekhez hasonlóan teljesen természetes, ráadásul további előnye, hogy még az illata is finom. Facsarjunk ki 3-5 citromot, a levüket spricceljük a penészes felületre. 5 percet várjunk, majd töröljük le egy nedves törölközővel. Ha makacs a penészfolt, szintén bevethetjük a fogkefével sikálást. Az optimális hatás érdekében keverjünk a citromléhez egy kevés mosogatószert vagy szappant, valamint egy kis vizet – ezzel közelebb kerülhetünk a kívánt hatáshoz.

Mit tehetünk, ha visszatérő problém a penész?

Elképzelhető, hogy erőfeszítéseink ellenére nem sikerül tartósan megszüntetni a penészesedést, ilyenkor tavasszal komolyabb beavatkozásra lehet szükség, amíg tart a fűtésszezon, addig nem érdemes belevágni nagyobb felújításba. Fontos azt is hangsúlyozni, hogy a felületi kezelés sokszor nem elegendő! A penész kialakulásának legfőbb tényezői, a nem megfelelő szobahőmérséklet és páratartalom, valamint a nem megfelelő szigetelésű falak lehetnek. Ám, amíg a kiváltó okot nem tudjuk teljességgel megszüntetni, addig is érdemes helyi kezelést alkalmazni, ami meggátolja a spórák tovább szaporodását. Ahhoz, hogy valóban eredményesek lehessünk a penész elleni küzdelemben, mindenképpen a kiváltó okot kell megtalálni és megszüntetni. Ez általában a fűtés- és szigetelő rendszer javításából, a hőhidak megszüntetéséből áll, amihez mindenképpen kérjük szakember segítségét és általánosságban elmondható, hogy ezzel érdemes is megvárni a fűtésszezon végét.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

penész

penészgomba

penészgátló

páratartalom

pára

otthon

háztartás