Őrület, ennyibe kerül egy új konyhabútor 2022-ben: mégis, ki bírja ezt kifizetni?

Pais-Horváth Szilvia   
  Megosztom
Őrület, ennyibe kerül egy új konyhabútor 2022-ben: mégis, ki bírja ezt kifizetni?

Töretlen az otthonfelújítási program iránti lakossági érdeklődés, egy pár hónapja végzett felmérés szerint 2022 végéig a háztartások 8 százaléka biztosan, 12 százaléka pedig valószínűleg él a program nyújtotta lehetőségekkel - közölte a GKI és a Masterplast közös kutatásuk eredményét. A két legnépszerűbb célként a belső terek, illetve a fürdőszobák felújítását említették, de a külső nyílászárók cseréjét és a hőszigetelési munkálatokat is nagyon sokan szeretnék elvégeztetni. A belső tereknél pedig az egyik népszerű cél a konyhabútorok cseréje is. Annak jártunk most utána, mire számíthat az, aki a régi konyháját modernebbre szeretné cseréltetni. Mik a legújabb trendek, és mennyivel drágultak az anyagok? A HelloVidék kérdéseire Vadász István asztalos és lakberendező, valamint az IKEA válaszolt.

Mint ismert, a magyar családok tavaly óta 3 millió forintos összeghatárig állami támogatást igényelhetnek, amelynek a határideje 2022 december 31. Így már csak mintegy egy év áll az érintett családok rendelkezésre a felújítások elvégeztetésére és a papírok beadására.

Most tömegével cserélnék le a magyarok a konyhát, a szakemberek nem is bírják a sok megrendelést

Az otthonfelújítási program már a tavalyi évben is rendkívül megdobta az asztalosipari munkák iránti keresletet. „Az érdeklődés egyértelműen megugrott, nem is bírjuk, annyi megrendelésünk lett, elsősorban az új konyhákra” – közölte beszélgetésünk elején Vadász István Veszprém környéki asztalos és lakberendező, aki konyhabútor-tervezéssel és kivitelezéssel egyaránt foglalkozik. Tapasztalata szerint a felújításoknál most ami az elsődleges, (a nyílászárókon és épületgépészeten túl) az a konyha, a fürdőszoba és az előszoba, ezek viszik a megrendelők körében a prímet.

Jellemzően mindenki új konyhában gondolkodik – közölte a veszprémi szakember. A régebbi konyhabútorok szerkezetük és felépítésük okán ugyanis nem is alkalmasak a komolyabb felújításra, arra, hogy modern vasalatokat és gépészetet építsenek beléjük. Így jellemzően marad a teljes csere, ami alaphangon is, a technikai berendezések (új sütő, hűtő, páraelszívó stb…) nélkül, a szakemberek szerint 600-800 ezer forintnál kezdődik, de erről majd később részletesen is szólunk.

A nagyáruházban is egyre többen vásárolnak emiatt

Farkas Mihály, az Örs vezér téri IKEA Értékesítési vezetője a HelloVidéknek elmondta, hogy a 3+3 millió állami támogatás óta, 2021 januárjától kezdődően vállalkozói szerződéssel adják el a konyhaszereléseket, ami szükséges ahhoz, hogy a vásárlók igénybe tudják venni a támogatást.

Az Örs vezér téri áruházban az elmúlt évben a konyhaszerelési megrendelések közel 25%-nál jelezték a vásárlók ilyen jellegű igényeiket.

- közölte az IKEA.

Az asztalosok megrendeléseinek nagy százaléka is ez

Az asztalosipari megrendelések nagy százaléka – közölte Vadász István – maga a konyhabútor, az asztalosok munkájának több mint felét ezek teszik ki:

A konyhaméretek egyedisége miatt alakulhatott ez így, az összes többi bútor (az ülőgarnitúrától kezdve az asztalokig és székekig), már bárhol és bármikor könnyen beszerezhető és bármikor lecserélhető.

Ma már, mesélte a szakember, nagyon ritka az, hogy valaki a komplex lakást (nappalival-előszobával- hólószobákkal együtt) asztalossal terveztessen meg, és vele készíttesse el, mert ehhez iszonyatos nagy tőke kellene. Vadász István szerint egy átlagos lakás (80-90 négyzetméter) asztalosipari berendezése, konyhával, íróasztallal, szekrényekkel és székekkel együtt, ha asztalos készítené, alaphangon öt-tíz millió forintba kerülne. Kevés embernek van ennyi pénze rá. És akkor még csak átlagos, laminált lapokból összeállított bútorokról beszélünk, nem tömörfából készültről, – ami azért más minőséget és árkategóriát jelent - de erről korábban a HelloVidék itt írt. A veszprémi szakember szerint egy lakásban manapság három nagy asztalosipari munka maradt: a belső lépcső, a fürdőszoba kialakítása, na és a konyhabútor.

Az elmúlt években sokat változtak a bútorlapok

A konyhabútorok ma már az asztalosok műhelyében is előre gyártott bútorlapokból készülnek, nem tömörfából.

A forgács- és lamináltlapok kapcsán viszont érdemes megjegyezni, hogy az utóbbi 5 évben hihetetlen sokat fejlődött a felületi kiképzés, most már tényleg olyan minőségű alapanyagokat lehet találni, amelyek első látásra még az asztalos kollégákat is megtévesztik, meg kell tapogatni ahhoz, hogy ez tényleg műanyag vagy fa

– tette hozzá Vadász István, aki azért azt is megjegyezte, bár külsőre sokat szépültek ezek a bútorlapok, a belső „tartalmuk” nem javult, sőt visszafejlődött, aminek technológiai oka van.

Ami összetartja ezeket az anyagokat, az a formaaldehid alapú ragasztó, ami mérgező, ezért ennek mennyiségét a gyártóknak az utóbbi években le kellett csökkenteni. Viszont minél kevesebb a bútorlapban a ragasztóanyag, annál kevésbé lesz tartós. Mi asztalosok nem látunk bele, mi van ezekben a lapokban, de azt tapasztalhatjuk, hogy a belső minőségük az elmúlt 5 évben romlott.

– mondta Vadász István, aki még hozzátette, hogy a bútorlapoknál a technológia egyértelműen a dizájn felé ment el. A belső minőség irányából a külső megjelenés felé tolódott a hangsúly. Az árak itt is folyamatosan emelkednek, tízenezer forintra rúg négyzetmétere ezeknek a lapoknak. Ami még a konyhában nagy előrelépés a szakember szerint, hogy a lapszabászatok tömegesen térnek át a poliuretán élzárásra, amely igen praktikus a konyhákban, hiszen nem ázik be, és a régi bútorlapokkal szemben nem veszi fel a vizet.

A konyha először is munkaterület, utána jöhet a dizájn!

A konyha először is munkaterület, utána jöhet a dizájn! Hiába csinálok egy csodás konyhát, ha az kényelmetlen! Nagyon sokan azt hiszik, élből tudnak konyhát tervezni, viszont ez koránt sincs így. Egy jó elrendezéssel viszont sokkal kényelmesebb és jobb munkaterületeket lehet kialakítani. Ehhez azonban az is hozzátartozik, hogy a konyha funkciója az utóbbi évtizedekben is nagyban változott

– közölte Vadász István, aki szerint, mielőtt nekiállnánk a felújításnak, az első és legfontosabb szabály, hogy kérjük ki egy szakember tanácsát, hogyan is érdemes a konyhát berendezni. Az egyedi tervezés, a külön odafigyelés azonban mind-mind idő és plusz pénz. Viszont a szakember szerint új ház tervezésekor már a tervezés fázisába érdemes lenne egy lakberendezőt vagy belsőépítészt, is bevonni, és vele együtt megtervezni a konyhát is. Sok felesleges későbbi bosszúságtól és kiadástól kímélhetné így meg a megrendelő magát.

Egy új építésű háznál számtalanszor előfordul, hogy egy konyha tervezését azzal kell kezdeni, hogy felhívjuk a megrendelő figyelmét a gépészeti kiállások teljesen hibás kialakítására. Ezt sajnos többnyire nem igazán veszik jó néven

- mesélte Vadász István.

Hol mindenhol vásárolhatunk konyhát?

Vannak a nagyáruházak (ilyen például az IKEA), ahol szinte készen lehet a konyhabútorok közt válogatni, persze némi profizmust igényel aztán otthon a frissen megvásárolt konyhabútor összeszerelése. De erre is külön megfizethetünk szakembereket. A nagy gyártók (árban is) többfajta bútorcsaládot tartanak a palettán, frontminőségben és vasalatrendszerben is nagyon eltérőeket –igyekeznek átfogni a piacot. Ezen kívül egyre több konyhastúdiót is találni – mögöttük is nagy gyártók állnak, de ezekben az üzletekben már az egyéni igényeket figyelembe véve is megterveztethetjük saját konyhánkat. Itt is többféle árral és minőségi kategóriával találkozhatunk. A sor végén az asztalosok állnak, akik mögött már nincsenek fix nagy gyártók, ők tényleg egyedi megrendelésekre dolgoznak.

Mert itt is érvényesül az a szabály, hogy minél nagyobb egy ipari egység, annál gazdaságosabban tud ezen a piacon is működni, ezért, hosszú távon nem az egyedi asztalosoknak lejt a pálya.

Vadász István szerint nagyon sok asztalos nem tud az árak emelkedésével ütőképes csapatot fenntartani, hiába csökkentek a közterhek, állandó alkalmazottakkal dolgozni nagy felelősség és egyben nagy kockázat is, mert nem tudni, mi lesz két hónap múlva.

Mennyibe kerül most egy új konyha?

A legnehezebb feladat ez megmondani. Ahogy Vadász István veszprémi asztalos meséli:

Volt olyan konyhabútor, amit májusban beáraztam 3600 forint per négyzetméteréért, az már augusztusban, amikor elkezdtem a munkát, 7600 forint volt. Ennyit emelkedtek az anyagárak. Valamennyit persze nekünk vállalkozóknak is be kell nyelni, de muszáj a vevőkre is ráterhelni a növekvő költségeket. Most már elfogadják, hogy úgy adunk ki árajánlatot, hogy az anyagár a piaci viszonyokhoz képest változik. Csak vasalatban például, amit májusban 103 ezerét áraztam be, szeptemberben 129 ezerért tudtam megvásárolni, ennyit emelkedett az ára. De nincs négyzetméter vagy folyóméter ár, hiszen minden konyha más. Egy kiskonyha arányaiban mindig drágább lesz, mint egy nagy, mert az alapvető beépítendő gépek és vasalatok kisebb helyre összpontosulnak.

A szakember szerint - tavalyhoz képest - összességében 60-70 százalékos emelkedéssel számolhatunk:

Ez az áremelkedés több lépésben történt. Mindig csak 5-10%-kal mentek fel az anyagárak. Most év végén is emelkedtek, és tudom, hogy januárban is lesz egy nagyobb, 15-20 százalékos áremelés – ami mindenre vonatkozik majd, a faanyagtól a vasalatokig, körülbelül ez várható.”

– mondta Vadász István. Egyszóval, összegzett a szakember, ma már millió alatt nincs új, korszerű konyha. Csak az anyagár 670 ezer forint egy panelkonyhánál, és ebben a világítás már benne van, de a konyhai gépek még nincsenek.

Hazai konyhatrendek

Ma - fogalmazott Vadász István – egyértelműen a minimál stílusú, szögletes formájú laminált konyha a legnépszerűbb. Ez szerinte hosszútávon élni fog, mert praktikus, nem akad benne meg az ember, könnyen tisztítható. Az utóbbi öt évben errefelé ment el a divat.

Másrészt divatba jött a mennyezetig tartó konyha, aminek jórészt tároló funkciója van. Azokat a konyhai eszközöket, amiket ritkán használunk, feltehetjük a legtetejére, majd ott a létra, amivel évente egyszer felmehetünk érte. Így sokkal tisztábban lehet tartani a konyhákat.

Ez a trend Vadász István szerint már átbillent a kötelező elvárás kategóriájába. Pedig, nem mindig praktikus, nem mindig célszerű. Érdemes elgondolkozni, hogy mi a fontosabb, a magasra épített sütő, vagy a nagyobb munkafelület.

Egy mai és modern konyha
Egy mai és modern konyha viszonylag szűk helyen is elfér

Új lakásnál az első és legfontosabb kérdés: hol legyen a konyha?

A családi házak esetében roppant népszerű még mindig az amerikai konyha. Ezek eredetileg egyrészt vendégfogadásra, másrészt főzésre lettek kitalálva. De Amerikában általában akkora lakásbelsők vannak, amikben elfér még egy külön nappali rész is. Nálunk még mindig komoly dilemma: mi a jobb, ha külön van a konyha, vagy együtt a nappalival. Ezt az együttes megoldást később többen a zaj és szagok miatt megbánják. Itt lesz jelentős szerepük a páraelszívóknak, amik a szagot nem szívják el, de zajt azt csinálnak. A szakember szerint szerencsés az a lakás, ahol a páraelszívó motorját a külső falram vagy a padlástérbe is fel lehet szerelni. A konyhai páraelszívók kiválasztás és megfelelő üzemeltetése nagyon fontos. Hiába építünk be nagyteljesítményű elszívókat, ha az adott térben nem gondoskodunk a levegő utánpótlásáról. Ebben az esetben a gép csak erőlködik, zajong, de nem tudja betölteni a funkcióját.

A panellakásokkal általában az a probléma, hogy jellemzően kicsi bennünk a konyha, így nagyon ügyesen kell gazdálkodni minden négyzetcentiméterrel. Csak valaminek a rovására lehet bármilyen gépet beépíteni. Ráadásul a hűtőszekrények mérete is megnőtt az utóbbi időszakban, ott van még a mikro, a mosogatógép, egyre divatosabb a kenyérsütő, de kell vízforraló is.

Vadász István szakember szerint ezzel együtt egy konyha akkor jó, ha ketten kényelmesen elférnek benne, és másfél-két lépéssel mindent elérhető. Ez az alap, ebből indulnak ki, másrészt a tervezéskor nagyon nem mindegy, milyen a konyhát használók életvitele, de nem mellékes az sem, ki hány centi magas, mert ahhoz képest kell a munkalapot, a szekrények magasságát, az ajtókat, de még a gépek magasságát is állítani.

A jó konyha valahol itt kezdődik

Van egy technológia sorrend, amit minden valamirevaló konyhában illene betartani. Balról jobbra: kamra, hűtő, mellette egy előkészítő felület, majd a mosogató, aztán következik egy nagyobb előkészítő terület, majd a főzés területe, végül a tálalási funkciók. Ez kifeszítve lehetne 6 méter is, de a tervezők ezt „összehajtják”: L vagy U alakba, vagy párhuzamos munkaterületet terveznek, amivel szintén lehet csökkenteni a közlekedési távolságokat.

Az ideális konyhai elrendezés valahogy itt kezdődik
Az ideális konyhai elrendezés valahogy itt kezdődik

Ezek most a favorit konyhák az IKEÁ-ban

Az IKEÁ-ban, tudta meg a HelloVidék, továbbra is népszerű az úgynevezett amerikai konyhás nappali esetén a konyhasziget, illetve félsziget kialakítása. Többnyire két fő stílus uralkodik az áruházi vásárlások esetén: a tradicionális konyhai előlapokra, illetve a magasfényű, minimál stílusú elemekre a legnagyobb a kereslet. A legnépszerűbb színek általában a magasfényű fehér, a magasfényű bézs és a törtfehér.

Egyre népszerűbbek a konyhaszigetes megoldások is, gyakran akár az étkezőasztal helyett is ún. beülős szigetet, félszigetet választanak vásárlóink. Gyakori, hogy a különböző mélységű szekrények segítségével egyfajta keretes kialakítású konyhabútor-sorok kerülnek kialakításra. A flexibilis vagy kihúzható végű csaptelepek esetében is növekvő keresletet tapasztalunk, valamint csempe helyett gyakran az egyedi, a munkalappal azonos színben, rendelésre készült fali paneleket részesítik előnyben.

– emelte ki Farkas Mihály, az IKEA Értékesítési vezetője, aki hozzátette, hogy a konyhabútorcsere többnyire nem csak a bútor cseréjét jelenti, általában valamilyen nagyobb felújítás részét képezi. Nehéz pontos összeget mondani, hiszen nagyon sok tényező befolyásolja azt, hogy mennyibe kerülhet az a bútoregyüttes, ami a vásárló preferenciáinak megfelel – függ többek között a mérettől, az anyaghasználattól és a gépesítés mértékétől.

Elkerülhetetlen az áremelkedés a nagyáruházakban is

Nem vagyunk immunisak azkora a makroökonómiai hatásokra, amelyekkel az üzleti vállalkozások, a kereskedők és a nagyközönség szembesül. Ezért az IKEA világszerte megemeli a termékeinek árát. Az áremelés mértéke országról országra változik és reflektál a helyi inflációs sajátosságokra, beleértve a nyersanyagokkal és az ellátási lánccal kapcsolatos kérdéseket is. Bár nem tudunk információt adni az árkorrekció átlagos mértékéről, megerősíthetjük azt, hogy sok termékünk ára változatlan marad, de portfóliónk nagy részének ára emelkedik, összhangban a megemelkedett nyersanyagárak és az ellátási lánc költségeivel. Az áremelkedés néhány százalékponttól az alacsony kétszámjegyű százalékig terjed.

- közölte Farkas Mihály, az IKEA Értékesítési vezetője.

Az IKEÁ-nak van külön tervezési szolgáltatása, amelyre időpontot foglalhatnak vásárlók, ez 10 000 Ft-ba kerül. Konyhavásárlás esetén ezt az összeget azonban jóváírják. A szerelés árát a konyhabútor mérete határozza meg, valamint a kiszállás helyszíne. Az IKEA teljes körű szolgáltatást nyújt, vagyis a konyhabútor összeszerelésén túl szakemberek az IKEA konyhai gépek (sütők, főzőlapok stb.) szakszerű beszerelését is elvégzik.

Nézzük meg, mi mindenre érdemes odafigyelni, ha új konyhát szeretnénk!

1. Egyre nagyobb szerepet játszik a világítás

A LED technológia térhódításának köszönhetően az utóbbi években egyre nagyobb szerepet kap a konyhabútor tervezésénél a világítás. Biztonságosabb, mint a halogén, nem tűzveszélyes. Fontos dizájnelem lett, kis rejtett lámpákat használnak, sokkal inkább hangulatvilágításként, tényleges funkciójuk kevés. Viszont a munkaterület megvilágításában óriási szerepük van. Megfelelő erősségű fényárammal tudják megvilágítani a munkaterületet, fényük egyenletes, és méretük miatt szinte teljesen el lehet őket rejteni. Ajánlatos az un. természetes színhőmérsékeltű LED-eket választani (3500-4500 K). Nagyon divatosak lettek és elérhetőbb az áruk is, mint 10-15 évvel ezelőtt.

2. Burkolóanyagok

A megrendelők nem mindig tudják összehangolni milyen frontfelülethez milyen burkolóanyag illik, nincs elképzelésük, nem ismerik az anyagokat – itt jöhetnek jól egy lakberendező tanácsai. Aki össze tudja hangolni, milyen padlóburkolathoz milyen csempe és milyen frontfelületű konyhabútor illik.

3. Elektromos kiállások

Érdemes ezeket még burkolás előtt megterveztetni, ne a legvégén vegyük észre, hogy rossz helyen vannak, nem érni el. Az sem mindegy, milyen magasságban helyezzük el a konnektorokat, Vadász István szerint ideális helyük a munkalap felett 10-15 centivel van. Ő nem híve annak, hogy a besüllyesztve a szekrény aljába helyezzék el a ma oly divatos oszlop konnektorokat, mert a munkafelület alatti tárolókapacitást csökkenti. Egy munkaterületnél mégis az a legfontosabb, hogy a konnektor hozzáférhető legyen, könnyen lehessen kezelni. Az oly sokak által nem kedvelt kábeleket magával a gépekkel is el lehet takarni.

4. Vasalatok

Szintén külön világ a modern vasalatoké, amelyek ezerféle változatban kaphatóak, kiváló minőségben. Nagyon sok háziasszony ragaszkodik ahhoz, hogy egy konyhának minden négyzetcentiméterét be kell építeni. A vasalatok abban is segítenek, hogy a konyha minden szegletét meg lehessen közelíteni, és még a sarkokat is maximálisan ki lehessen használni. Kiváló minőségű ajtófékeket, fiókfékeket, szép lassan visszahúzó fiókvasalatokat és nyomásra nyíló ajtókat lehet kivitelezni.

Bár Vadász István azt is hozzátette, ő szeretné megértetni a megrendelőkkel, hogy egy konyhának nem elsősorban tárolási funkciója van, hanem használati értéke, nem kell feltétlenül 3 generációnyi étkészletet tárolnunk.

5. Ajtónyitási módok

Nagyon sokan ragaszkodnak az oldalról nyíló ajtókhoz, mert az olcsóbb, de az utóbbi 10-15 évben egyre divatosabbak a felfelé nyíló ajtók is, amiből szintén többféle van, és a szakemberek szerint nagyon nem mindegy, ebből is mit használunk.

6. Munkalapok

Hagyományosan kétféle lehet a munkalap illesztése, vagy összemarják a sarkoknál, vagy fedlaptoldót tesznek be. Ez egy modern konyhánál már kissé idejemúlt megoldás, bár tény, hogy olcsóbb. A mindenki által jól ismert faforgácslap alapú dekoritozott munkalapok után jöhetek a magasabb kategóriát képviselő munkalap, ilyen például a gránit, ez nagyon szép és ellenálló anyag, de megvannak a hátrányai is. Mert egyrészt drága, a másik, hogy természetes anyag, e miatt lehetnek benne feszültségek, és a különböző helyekről bányászott gránitok minősége sem egyforma. Vannak veszélyei, de Vadász István szerint köves ipar is rengeteget fejlődött az utóbbi években, kiváló minőségben tudnak dolgozni. Aztán vannak még a műkövek (kerámialap például) amelyek hőállóak és nagyon kemények, de nem feltétlenül karcállóak. Az akril munkalapok hátránya, hogy 160 fokig vannak hitelesítve (egyébként a hagyományos munkalapok is), nem szabad rátenni forró edényeket. Viszont ezeknek az akriloknak megvan az az előnye, hogy bármit meg lehet belőlük csinálni, egységesen fel lehet például a falra futtatni, és még a mosogatót is meg lehet vele csinálni, bármilyen hajlítás vagy ív megoldható.

Hagyományos, mégis újszerű
Hagyományos stílus, újszerű megoldásokkal

7. Amire a gépek kapcsán külön is érdemes figyelni

Amire még oda kell figyelni – közölte a szakember – az a gépek szellőzése. Ez is nagyon sokat változott az utóbbi években, ugyanis a legkorszerűbb berendezéseknek már nem is hátul, hanem sokszor elöl van a szellőzőjük. Ezért is fontos, hogy már a konyhabútor tervezésekor, megnézzék a beépítendő gépek leírását, és azt betartsuk. A beépíthető hűtők aránylag kisebb tárolókapacitása miatt sokan választják az önálló készülékeket. Ezeknek a szellőztetésére külön figyelmet kell fordítani, mert megfelelő szellőzés nélkül hamar tönkre mehetnek.

Vadász István végezetül még arra is felhívta a figyelmet, hogy a konyhagépeknél- különösen páraelszívó és a mosogatógép esetében érdemes nagyon odafigyelni a zajszintre is. Típustól függően lehet 43 decibeles, de akár 70 decibeles is – a különbség azonban hatványozódik, sokkal zavaróbb lehet, mint elsőre gondolnánk. A mosogatógépnél a szakember szerint majdnem fontosabb tényező lehet a zajszint, mint maga a teljesítmény.

Címlapfotó, fotó: Vadász István

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

lakás ingatlan

lakás korszerűsítés

lakásfelújítás

konyhabútor

asztalos

ikea

konyhagépészet