Nincs vége: csak vasárnap több mint 12 ezren érkeztek Magyarországra Ukrajnából

MTI   
  Megosztom
Nincs vége: csak vasárnap több mint 12 ezren érkeztek Magyarországra Ukrajnából

Az ukrán-magyar határszakaszon 5550 ember lépett be vasárnap Magyarország területére, míg a román-magyar határszakaszon belépők közül 6501-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hétfőn.

A beléptetettek közül a rendőrség 789 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Az érintetteknek meg kell keresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért - tájékoztatott a rendőrség.

Az ukrajnai háború elől vasárnap 721 ember, köztük 253 gyermek érkezett Budapestre vonattal - tudatták.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt közölte hétfőn a rendőrség honlapján, hogy a Készenléti Rendőrséggel és a rendőrjárőrképzésben részt vevőkkel segíti az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket. A feladatokban támogatást nyújt a Budapesti Polgárőr Szövetség is.

A rendőrök folyamatosan tartják a kapcsolatot a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Magyar Államvasutak Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, valamint a segélyszervezetek munkatársaival - áll a közleményben.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

menekültek

ukrán-orosz háború