Lángokban állt a családi ház Kőteleken: újabb áldozatot követelt a tűz

HelloVidék   
  Megosztom
Lángokban állt a családi ház Kőteleken: újabb áldozatot követelt a tűz

Hétfő éjszaka érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kőteleken kigyulladt egy lakott épület.

Négy járművel tizenhat tűzoltó vonult a Hargita utcai helyszínre, ahol egy százötven négyzetméteres családi ház ötvenhat négyzetméteres része égett. A tűz miatt a helyiség födémszerkezete beszakadt. A szolnoki hivatásos és a kőtelki önkéntes tűzoltók avatkoztak be, illetve légzésvédelem mellett behatoltak az épületbe, ahonnan egy áramfejlesztőt, továbbá egy hőhatást ért gázpalackot vittek ki.

Az eset idején négyen tartózkodtak az épületben, hárman ki tudtak menekülni, egy ember holttestét azonban a tűzoltók találták meg a romok alatt. A túlélők egyikét a mentők szállították kórházba füstmérgezés gyanújával. Nem zárható ki, hogy a tüzet egy elektromos fűtőeszköz okozta, azonban a tűz pontos keletkezési okát tűzvizsgálat fogja tisztázni.

Decemberben naponta átlagosan huszonöt lakástűzhöz riasztják a tűzoltókat, nem ritkán ezek halálos kimenetelűek. Egy pár ezer forintért megvásárolható füstérzékelő életet menthet, hiszen a tűz keletkezésekor jelez, így azt még van idő eloltani, vagy kimenekülni és a tűzoltókat hívni.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

jász-nagykun szolnok megye

kőtelek

tűzoltó

tűzoltók

tűzoltóság