Kiakadtak a helyiek: több milliárdot költöttek el már rá, idén se nyit ki a vidéki strand

HelloVidék   
  Megosztom
Kiakadtak a helyiek: több milliárdot költöttek el már rá, idén se nyit ki a vidéki strand

Várhatóan ezen a nyáron sem nyitják meg Szolnokon a Tiszaligeti Strandfürdőt, amelynek még 2019-ben kezdték meg a felújítását.

Az eredeti tervek 2018 őszi bejelentése szerint 20 hónap alatt, 2021 nyarára kellett volna elkészülnie a fürdőnek (az azóta többször módosított) Modern városok program keretében, összesen 7,7 milliárd forint kormányzati támogatásból.

A Fidesz polgármestere, Szalay Ferenc az önkormányzati tulajdonú strandfürdő felújítása-bővítése céljára már 2020-ban újabb 2,3 milliárd forint állami támogatást kért és kapott, de még most sem tudni, mikor lesz készen a beruházás - írja a Telex.

A strandra jelenleg belépni tilos. Az őrbódéban figyel a portás, az építési területet kerítés veszi körül, amin műanyag háló akadályozza, hogy benézzenek az arra járók. Annyit mégis lehetett látni az utcáról, hogy az építkezés még folyik, a munkagépek törmelékkupacok mellett állnak, az utak mellett a térkő raklapokon halmozódik, és olykor néhány munkás is megjelent a kerítésen belül egy júniusi hétköznap délelőttjén.

Szalay Ferenc, Szolnok 2006 óta regnáló, az idén ősszel leköszönő Fidesz-KDNP-s polgármestere március 20-án tett ki a Facebook-oldalára egy videót, amelyben azt mondta, már 90-95 százalékos a strand készültségi foka. A polgármester azt is bejelentette, hogy a városüzemeltetési cég vezetőjét bízta meg a még szükséges munkálatok befejezésével és a fürdő majdani üzemeltetésével.

Szalay azt nem közölte a videóban, hogy mikor nyitják meg a strandot, és arról sem beszélt, hogy mi a több éves késlekedés és a költségek megnövekedésének az oka. Azt viszont elmondta, hogy a befejezéshez a kormány segítségére – azaz valószínűleg még több pénzre – lesz szükség.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

otthon

strand

szolnok

fürdő