Keresik a győri rolleres gázolót: cserbenhagyta a sérült kerékpárost

HelloVidék   
  Megosztom
Keresik a győri rolleres gázolót: cserbenhagyta a sérült kerékpárost

Rollerral közlekedett Győrben, a Szövetség utcában egy férfi 2024. szeptember 1-jén 17 óra 30 perc körül egy női utasával. A sofőr a jármű sebességét nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg, és neki ütközött a vele szemben szabályosan közlekedő kerékpárosnak.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte: a balesetben mindkét jármű felborult, a kerékpáros megsérült. Az esetet követően a rolleres személyek felálltak, majd bejelentés, és adataik hátra hagyása nélkül távoztak a helyszínről úgy, hogy a szemmel láthatóan sérült biciklisnek nem segítettek.

Így jelentheted az elkövetőt

A rendőrség kéri azon személyek jelentkezését, akik a fenti bűncselekménnyel, vagy az elkövetők kilétével kapcsolatban információval rendelkeznek, jelentkezzenek a Győri Rendőrkapitányságon (9024 Győr, Zrínyi utca 54.), illetve névtelenség megőrzése mellett hívják a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96/417-329-es telefonszámon. Bejelentés tehető továbbá az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, vagy a 112-es központi segélyhívó számokon is.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

győr

roller

otthon

baleset

cserbenhagyás

biciklis

rendőrség