Új szabályt vezetnek be: eddig ingyen kaptuk, mostantól ennek is keményen megkérik az árát
Megszűnhetnek, vagy kedvezőtlenebbé válhatnak az utóbbi időben gombamód szaporodó ingyenes födémszigetelési programok, miután a Magyar Közlönyben megjelent új Energiahivatali rendelet, szigorított az ilyen akciók alapját adó feltételeken. „A módosítások miatt az ingyenesség szinte biztosan megszűnik, de a kedvező árú konstrukciók valószínűleg megmaradnak”- mondja Juhász Attila, az Újház Zrt. és az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi tagozatának elnöke.
Alaposan megmozgatták az építőipari piacot az utóbbi hónapokban az ingyenes padlásfödém szigetelési akciók. Ezeket azok a családiház tulajdonosok vehették igénybe, akik tulajdonjoggal rendelkeznek olyan épületben, amely korábban nem volt ellátva födém hőszigeteléssel.
Ezek alól az akciók alól most kihúzta a talajt a kormány azzal, hogy a szeptember 19-i Magyar Közlönyben módosította az Energiahivatali rendeletet
– mondja az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának elnöke.
Ahhoz, hogy a változás lényegét megértsük, előbb érdemes megnézni, miért is érte meg az akciókat meghirdető vállalkozóknak, hogy ingyenesen szigeteljenek családi házakat. Az ok az EKR azaz az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszerben keresendő.
2021-ben vezették be az EKR rendszert
Magyarország a Nemzeti Energia- és Klímatervében célul tűzte ki, hogy a végső-energia felhasználása 2030-ban ne haladja meg a 2005-ös értéket. Ezért 2021. január 1-től egy új szakpolitikai eszközt vezettek be, az EKR rendszert. A rendszer lényege, hogy a kötelezetteknek, azaz az energia és üzemanyag kereskedelmi vállalatoknak olyan intézkedéseket kell bevezetniük, amelyek arra ösztönzik fogyasztókat, hogy energiát takarítsanak meg. Ezeket a megtakarításokat HEM-ekkel azaz hitelesített energia megtakarítási tanúsítványokkal kell igazolniuk, és amennyiben ezt nem teszik, akkor büntetést kell fizetniük, nem is keveset.
A HEM egy korlátozottan forgalomképes vagyoni értékű jog, amelyet nagy tételben tömbösítve az erre létrehozott speciális energia tőzsdén lehet értékesíteni. Sok piaci szereplő vált érdekeltté hogy ilyen típusú energiamegtakarítási intézkedésekre ösztönözzék a lakosságot, mert ez egy kifejezetten jó üzlet. Különösen ott volt nyereséges ez a modell, ahol olcsóbban volt megvalósítható a HEM előállítása, mint annak a piaci ára.
Itt kerül képbe a födémszigetelés, mint olyan beruházás, amelyen viszonylag olcsón elég nagy energia megtakarítást lehet elérni
– magyarázza Juhász Attila.
Létezik ugyanis egy EKR-katalógus, amely egyszerűsített elszámolást tesz lehetővé az ilyen beruházások esetében. Ebben egy „ökölszám” alapján 1m2-re vetítve 0,5 GJ/m2 energiamegtakarítás mutatható ki abban az esetben, ha 25cm-es üveggyapottal leszigetelnek egy családi ház padlásfödémét.
Juhász Attila példájával szemléltetve a modellt, egy 100m2-es családi ház esetében így 50GJ energiamegtakarítás érhető el, amelyet a legutóbbi szeptemberi HEM-kereskedési napon 13 ezer forintos áron lehetett értékesíteni. Ez azt jelenti, hogy a födém szigetelést végző vállalkozóknak 650 ezer forintot kaphatott az egy családi házon elvégzett szigeteléssel megszerzett HEM-ért.
Ez az összeg áll szemben a költségekkel
Ilyen költségek a hitelesítésnek a díja, az üveggyapot anyagára és annak szállítási költsége, a kivitelezés, valamint az egyéb adminisztrációs, szervezési és marketing költségek is. Mindezek a költségek mellett a számításunk alapján, akár 150-200 ezer forintos profit is tudott képződni egy átlagos kádárkockán, ami nagy motivációt jelentett az erre specializálódott vállalkozónak - írják.
Építőanyag kereskedőként azt tapasztaltuk, hogy a leginkább működő modell az volt az elmúlt időszakban, hogy a polgármesterek segítségével lakossági fórumokat tartottak, és erre a szolgáltatásra a polgármesteri hivatalokban lehetett jelentkezni
– mondja Juhász Attila.
A hivatal ezzel igazolta a program hitelességét, és nagyban javított a kivitelezés hatékonyságán: a tömegesség csökkentette a szállítási díjakat, a kivitelezők pedig – akár egy utcát végig járva – egyik házról a másikra át tudtak menni, nem kevés időt spórolva ezzel. Az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának elnöke szerint ez az hirtelen megnövekedett igény az üveggyapot piacon ellátási zavarokat is okozott, amely a meglévő beszerzési források mellett alternatív külföldi beszállítók bevonását, a szállítási határidők növekedését, valamint az árak enyhe emelkedését is jelentette.
Ebben a rendszerben hozott jelentős változást a múlt csütörtöki Magyar Közlönyben megjelent MEKH rendelet, amely több lényegi változást hoz magával:
- Az egyik legnagyobb változás, hogy a végső energia megtakarítás számítási módszere 0,5 GJ/m2-ről 0,46-ra változik, ami 8 százalékkal csökkenti az egy épületen elérhető HEM-ek mennyiségét, vagyis fenti példában szereplő 650 ezer forintról 598 ezer forintra csökkenti a bevételt.
- A korábbi 25 cm-es üveggyapot vastagság helyett minimum 30 cm lesz az elvárás. Ez egy m2-re kivetítve nagyságrendileg 500 Ft-ot, egy 100m2-es épület esetén 50 ezer forint többlet költséget jelent.
- Új elemként került be két rétegű fólia terítés, a szigetelés alatt egy párazáró fólia, majd a szigetelés felett egy porosodást gátló páraáteresztő fólia kötelező elhelyezése is. Ezen termékek anyag és többlet munkadíj ára megközelítőleg 500 Ft m2-ként, ami újabb 50 ezer forintos költségnövekedést eredményez.
- Az új rendelet kötelezően elő írja, hogy ezután kötelezően minden 10. épületet energetikai szempontból a hitelesítő szervezetnek helyszíni szemlével is le kell ellenőrizni, amelynek szintén lesz költsége.
Már nem éri meg a munka a kivitelezőknek
A biztosan emelkedő költségek miatt a kivitelezőknek az eddigi feltételekkel már nem fogja megérni a munka. A rendszer szigorítása nem jelenti azt, hogy a családiház tulajdonosok a jövőben ne kapnának rendkívül kedvező ajánlatokat házuk födémszigetelésére, de az ingyenesség szinte biztosan megszűnik.
Arra lehet számítani, hogy a padlásfödém szigetelési rendszer szinte biztosan megmarad, de nem lesz ingyenes, ellenben kedvező áron hozzá lehet majd jutni a lakosságnak. Ez azt is fogja jelenteni, hogy amennyiben fizetni kell érte, egyrészt sokkal mérsékeltebb és kiegyensúlyozottabb lesz a jövőben a kereslet, másrészt a minőségi elvárás is lényegesen nagyobb lesz, így a kókler kivitelezők, akik tömegesen nem megfelelő minőségben szolgáltatnak, ki fognak rostálódni
– mondja Juhász Attila.
Nagy kérdés azonban, hogy az ezidáig leszigetelt, de még nem hitelesített HEM-ek már az új feltétel rendszer szerint lesznek-e elszámolva, és joggal merülhet fel a kérdés, hogy akinek a soron következő napokban vagy hetekben előre betervezett és leegyeztetett padlás szigetelése lesz, azoknak a kivitelezés meg fog-e valósulni.
Címlapkép: Getty Images
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)