Még nem lélegezhetnek fel a helyiek: ennél a két településnél még két napig nagy a készültség

HelloVidék   
  Megosztom
Még nem lélegezhetnek fel a helyiek: ennél a két településnél még két napig nagy a készültség

A Duna teljes magyarországi szakaszán apadás figyelhető meg, de Baja és Mohács térségben a védművek rendkívül nagy terhelés alatt állnak, így itt a figyelőszolgálatot még két napig fenntartják a vízügy szakemberei.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója az árvízvédelmi operatív törzs szerdai ülését követő sajtótájékoztatón Láng István elmondta: Bajánál és Mohácsnál jelenleg az átlagos vízhozam négyszerese folyik át.

Közölte azt is, hogy a Lajta megnyitott szükségtározója várhatóan szerdán leürül, ezért este 18 órakor kezdeményezik a miniszterelnöknél a rendkívüli készültség megszüntetését.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

otthon

árvíz

duna

baja

mohács