Ilyen magyar valóságshow eddig még nem volt: 8-an költöztek be a Nébih-villába

HelloVidék   
  Megosztom
Ilyen magyar valóságshow eddig még nem volt: 8-an költöztek be a Nébih-villába

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) újabb innovatív, ismeretterjesztő, szemléletformáló projektet indít. Tegnap délután 4 órakor kezdődött az első, élő stream-es valóságshow, „Túlélő tojások” címmel. A tojások beköltözésének izgalmai után egyelőre idilli a hangulat a Nébih-villában. A tojások szigorúan tartják magukat a a napirendhez.

A program célja, hogy felhívja a figyelmet a felelős állattartás fontosságára, többek között – közeledve az ünnepekhez – arra, hogy senki ne ajándékozzon élő állatot. A „Túlélő tojások” az első olyan valóságshow, melynek főszereplői állatok, nevezetesen csirkék, vagyis kezdetben tojások.

A beköltözés során a Nébih szakemberei nyolc ellenőrzött, megfelelően előkészített, több különböző fajtájú, de azonos kelési feltételeket igénylő tyúk tojásait helyezték egy automata keltetőbe. Beállították a keltetéshez szükséges ideális körülményeket, a hőfokot és a páratartalmat is.

A show

A keltetés március 28-án hajnali 3-kor kezdődött, melyet az érdeklődők napi 24 órában, élőben követhetnek - közölte a Nébih a honlapján. Az élő stream a Nébih YouTube csatornájáról elérhető.

A keltető berendezés önműködő, így a tojások forgatása nem igényel emberi beavatkozást, ugyanakkor minden nap sor kerül a tojások ellenőrzésére, időnkénti átvilágítására. A stream folyamán a Nébih állatorvos és állattenyésztő szakemberei számos hasznos információt osztanak meg a tojások fejlődéséről, valamint a felelős állattartás fontosságáról. Olyan kérdésekre is válasz kaphatnak a nézők, mint például

  • mi az a „kártojás”,
  • mi a különbség a tojás és a „szemes tojás” között,
  • 8 tojásból statisztikailag mennyi fog kikelni, vagy épp
  • a záptojás valóban képes-e felrobbanni, komoly kárt okozva ezzel.

Az interakció

A programot színesíti a közönség bevonása, hiszen a nézők nevezhetik el a tojásokat, illetve az abból kikelő kiscsibéket. Megtippelhetik a csibék nemét is, izgulhatnak, hogy melyik tojás kel ki elsőnek, emellett kvízjátékokat játszhatnak, szavazhatnak a Szabad a gazdi Facebook oldalán.

A győztesek

Az állattenyésztési tapasztalatok szerint a tojások egy része nem fog kikelni. A kikelt kiscsibéket viszont a hivatal egy gondos gazdánál helyezi el.

Címlapképünk illusztráció

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

csirke

tojás

keltetés

nébih

valóságshow

show

állatshow