József Attilát ünneplik Balatonszárszón: színes programokkal várnak a költészet napján

MTI   
  Megosztom
József Attilát ünneplik Balatonszárszón: színes programokkal várnak a költészet napján

A Szárszón tragikus körülmények között elhunyt költő emlékére immár harminckettedik alkalommal tartják meg a Költészet Napja rendezvényt, amelynek délelőtt kilenc órától a József Attila nevét viselő általános iskola és az emlékház ad otthont - adta hírül a József Attila Emlékház a Facebook-oldalán.

Az esemény koszorúzással kezdődik a költő szobránál, ezt Szőke György grafikusművész kiállításának megnyitója, majd az általános iskolások szavalóversenyének Somogy megyei döntője követi. A Szabad Ötletek Színháza Örkénységek című groteszk irodalmi műsorával jelentkezik, a nap zárásaként a szavalóverseny eredményhirdetésére és díjkiosztójára kerül sor a településen.

Somogyban több helyen is tartanak különböző rendezvényeket a költészet napján. Kaposvár központjában a Compass Európai Ifjúsági Közösségért Egyesület külföldi önkéntesei szavalnak, a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár Gerendás Péter-estet szervez.

Siófokon a Kálmán Imre Kulturális Központ idén is megrendezi a költészetnapi versmondó versenyt és gálaműsort, Csurgón a Csokonai Irodalmi Kör Régi csurgói versek címmel tart előadóestet. Balatonszemesen szerdán Varró Dániel és Molnár György Urbánus költő a virágoskertben címmel ad költészetnapi irodalmi estet a Latinovits Zoltán Művelődési Házban.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

esemény

balatonszárszó

józsef attila

költészet napja

költészet

programok