Horgászok, figyelem! Indul a birságolás: ezt nem árt tudni

MTI   
  Megosztom
Horgászok, figyelem! Indul a birságolás: ezt nem árt tudni

Hétfőtől újabb hat halfaj fogási tilalma kezdődik: a garda, a domolykó, a paduc, a szilvaorrú keszeg, a jászkeszeg, valamint a márna fogására vonatkozó korlátozás május 31-ig tart - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján pénteken.

Emlékeztetnek, hogy április 30-ig érvényben marad a három ragadozó halfaj - a fogassüllő, a balin és a sügér - fogási tilalma is.

A Nébih kiemeli, hogy a keszegfélék közül már több fajnál is megkezdődött az idei szaporodási időszak, eddig elsősorban olyanok esetében, amelyeket nem véd tilalmi időszak. A víz felmelegedésével pedig várhatóan kezdetét veszi a garda, a domolykó, a paduc, a szilvaorrú keszeg, a jászkeszeg és a márna nászidőszaka is. A hat halfaj fogási tilalma elsősorban a folyami horgászokat érinti, bár a gardának jelentős állománya él a Balatonban is.

A természetes vizekben nagy szükség van az ívó halak védelmére, hogy biztosított legyen az állatok szaporodása. Éppen ezért nem etikus ívó halakra horgászni, függetlenül attól, hogy azok tilalmi idővel védettek vagy sem, áll a Nébih közleményében.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

horgászat

hal

bírság

nébih