Futás után hajókázás: idén először indul el a Naplemente Félmaraton

MTI   
  Megosztom
Futás után hajókázás: idén először indul el a Naplemente Félmaraton

Először rendezik meg pünkösd vasárnapján a Naplemente Félmaraton futóversenyt Balatonboglár és Balatonföldvár között. A versenyzők hajóval jutnak vissza a kiinduló pontig, miközben gasztronómiai élményekkel gazdagodhatnak, majd a tó közepéről közösen csodálhatják meg a balatoni naplementét.

Május 25-én már ötödik alkalommal megtartják a Kanuf Tihanyi Félmaratont, amelynek hétfőn zárult le az előnevezése, mondta el Keczán Pál, a népszerű Balaton-parti futóesemények főszervezője. A 2500 résztvevő már négy táv közül választhat: a szokásos 7, 11, és 21 km mellett ugyanis az idei évtől a tihanyi Belső-tó körül haladó 3 km-es pályát is megnyitják, amellyel a gyermekeket és a sportággal még csak ismerkedő futókat szeretnék mozgásra ösztönözni.

A főszervező elmondása szerint az a céljuk, hogy a rendezvény ne csak egy futóverseny legyen, hanem inkább olyan fesztivállá váljon, amelyen a család minden tagja jól érzi magát. Ennek érdekében a versenyközpontnak otthont adó Belső-tó partján a szakmai kiállítók mellett food-truckok is helyet kapnak, s az állat-, család-, és gyermekbarát programokkal, továbbá motivációs előadásokkal minden korosztály számára igyekeznek egész napos kikapcsolódási lehetőséget nyújtani. A hagyományoknak megfelelően ezúttal is minden célbaérkező egyedi készítésű érmet kap.

Keczán Pál bejelentette, hogy a Tihanyi, a Szigligeti és a Napfelkelte Félmaraton mellett június 9-én egy különleges élményt nyújtó, negyedik versenyt is szerveznek. A Kedvenc Kereskedőház Naplemente Félmaraton pünkösd vasárnap délután 5 órakor a balatonboglári Gömbkilátótól rajtol majd, s a 333 fős mezőny a sík déli parti útvonal teljesítése után a balatonföldvári kikötőnél ér célba. A futók ott egy különleges úszó versenyközpontra, a Balaton egyik legnagyobb hajójára, a Füred Katamaránra szállnak majd fel. A versenyzők másfél órás úttal hajókáznak vissza a kiinduló pontig, miközben gasztronómiai élményekkel gazdagodhatnak. A rendezvény fináléjaként a résztvevők a tó közepéről közösen csodálhatják meg a balatoni naplementét.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

maraton

futóverseny

balaton

balatonföldvár

balatonboglár