Júliusban irány az erdő: koncertekkel, előadásokkal várnak Eresztvényben

MTI   
  Megosztom
Júliusban irány az erdő: koncertekkel, előadásokkal várnak Eresztvényben

Július 2-án Salgótarján-Eresztvényben valósul meg a Muzsikál az erdő - Mátrai Művészeti Napok egyik rendezvénynapja, amelyen többek között erdei koncertek, ismeretterjesztő előadás és szakvezetéses erdei séta várja az érdeklődőket.

A programokat interaktív bemutató, bábelőadás, kézműves foglalkozások és helyi ételek kóstolója is színesíti a Novohrad - Nógrád Geopark területén. A rendezvény célja, hogy lehetőséget kínáljon a szabadidő aktív eltöltésére, valamint a környezettudatos életvitel irányába mozdítsa a résztvevőket az erdő és a zene erejével - közölte a Muzsikál az Erdő Alapítvány az MTI-vel.

A Muzsikál az erdő rendezvénysorozat megvalósítására Salgótarján térségében háromoldalú együttműködési megállapodást írt alá Czékmánné Kelecsény Ágnes, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) Nógrád megyei Szervezetének elnöke, Szabó Lajos, a Muzsikál az Erdő Alapítvány elnöke és Dániel Zoltán, Salgótarján Megyei Jogú Város alpolgármestere.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

erdő

programok

mátrai művészeti napok

rendezvény