Őrület, mik vannak: haszonállat-szépségversenyt tartanak az Alföldön

HelloVidék   
  Megosztom
Őrület, mik vannak: haszonállat-szépségversenyt tartanak az Alföldön

Mintegy 50 állatfajta közül választják ki Magyarország legszebb haszonállatait május 9-én az Alföldi Állattenyésztési Napokon, Hódmezővásárhelyen. A legszebb Holstein fríz tulajdonosa 2 millió forintot kap.

26. alkalommal hirdetnek haszonállat-szépségversenyt az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok keretében, ahol sertés, juh, tejelő - és húsmarha, ló, valamint baromfi fajok közül választják ki egyenként a nagydíjas fajtagyőzteseket. A lovak esetében például 5 lófajta versenyez; összesen mintegy 100 ló képviseli magát a megmérettetésen. A zsűri szakavatott hazai és nemzetközi bírákból áll. Érkezik szakember Angliából, Belgiumból, Szlovákiából, Csehországból és Franciaországból is.

Az értékelés minden esetben szubjektív, a bírók azokat a küllemi tényezőket veszik figyelembe az állatoknál, amelyek meghatározzák az állat funkcióját, azaz a vágóértékét, termelését

– mondta Fekete Balázs az rendezvény igazgatója. A hétvégi program második napján hirdetnek hivatalosan eredményt, ahol az egyedi pénzfelajánlások a Holstein fríz marha esetében a kétmillió forintot is elérik. Május 9 és 11 között nemcsak a szakmát várják Hódmezővásárhelyre, hanem a gyerekeket is. Lesz szalmavár, hordólovaglás, tehénfejés, kisbárány-simogatás és további számos családi program 17 ezer négyzetméteren.

Fotó: Alföldi Állattenyésztési Napok

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Friss gazdasági, pénzügyi hírek, időrendben a Pénzcentrumon!

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

állat

haszonállat

szépségverseny

alföld

szórakozás

nyeremény