Táncos hónapok jönnek Győrben: nemzetközi programokkal várnak

MTI   
  Megosztom
Táncos hónapok jönnek Győrben: nemzetközi programokkal várnak

Június 17. és 22. között 15. alkalommal rendezik meg a Magyar Táncfesztivált, június 18. és 20. között pedig az 5. Gyermek Táncfesztivált Győrben, az eseményen több mint húsz produkciót láthat a közönség - hangzott el a programot bemutató sajtótájékoztatón a megyeszékhelyen.

Kiss János, a Győri Balett igazgatója elmondta, hogy a néptánctól a kortárs táncokon át a klasszikus balettig szinte valamennyi műfajban kínálnak előadásokat hazai és nemzetközi társulatok közreműködésével.

A program június 17-én kezdődik a Győri Nemzeti Színház nagyszínpadán, ahol a Magyar Nemzeti Balett A tökéletesség szédítő ereje című produkcióját mutatja be, majd a győri közönség is láthatja a Győri Balett Passage című darabját, amely az egyes élethelyzetek közötti átkelést mutatja be Velekei László koreografálásában. A műsorban a Győri Filharmonikus Zenekar működik közre.

Aznap a Kisfaludy-teremben a Háromszék Táncegyüttes lép fel Vágják az erdei utat című legújabb folklórelőadásukkal, amelyben a gyergyói, a Küküllő menti, a Sajó menti és az észak-mezőségi tájegységek magyar, román és cigány népzenei és néptáncvilágába utaztatják vissza mintegy száz évet a nézőket.

Másnap a Szegedi Kortárs Balett a Carmina Buranát adja elő a színház nagyszínpadán. A gyermekeknek a Duna Művészegyüttes mutatja be a Hamupipőke című darabját a Kisfaludy-teremben, a Győri Balett Stúdióban pedig a legkisebbek láthatják Góbi Rita és a Griff Bábszínház Ül, áll, fekszik című darabját.

Június 19-én délelőtt a Győri Balett Stúdióban a Bozsik Yvette Társulat Bogarak címmel szórakoztatja a legkisebbeket, délután a Kisfaludy-teremben pedig a Szigligeti Színház és a Nagyváradi Táncegyüttes a VAN mese című produkcióval mutatkozik be a gyermekeknek. Magyar Állami Népi Együttes Liszt-mozaikok című előadását láthatják este a színház nagyszínpadán a látogatók, amely három tematikai pillérre épül. Mindhárom Liszt Ferencet idézi, Liszt, a magyar, Liszt, a pap és Liszt, a virtuóz, ugyanakkor a darab a 21. századi emberhez szól.

A táncfesztivál gála estje június 20-án este hét órakor kezdődik a színház nagyszínpadán, ahol fellép a moszkvai Imperiál Balett, a cseh Brno Balett, a Bukaresti Állami Operaház Balettegyüttese, a Horvát Nemzeti Balett Splitből, a Frenák Pál Társulat, a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola növendékei, a Közép-Európa Táncszínház, a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói és a Győri Balett társulata.

Aznap délután a Kisfaludy-teremben a Győri Balett a Forgószél, avagy a képzelet csodája című darabjával ismerteti meg a gyermekeket.

Június 21-én a színház nagyszínpadán a szaranszki Orosz nemzeti Balett adja elő a Carmen című darabot, később a Kisfaludy-teremben a Miskolci Balett a Julie kisasszony című produkcióját.

Az utolsó nap a színház nagyszínpadán a Recirquel Újcirkusz Társulat mutatja be a My land című darabját, majd a Kisfaludy-teremben Bolond nem vagyok én címmel az Inversedance I Fodor Zoltán Társulat lép fel.

Kiss János igazgató kitért arra is, hogy idén új helyszínen, a Széchenyi téren lesznek a szabadtéri események, ahol a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeummal közösen, a Múzeumok éjszakája programsorozattal kiegészítve kínálnak programokat a közönségnek.

Június 20-án a Kiskalász zenekar, Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar és a Force1 lépnek fel. Másnap Stummer Márton és barátai adnak koncertet, később a Barrio Latino tart utcabált, június 22-én pedig a Honeybeast lép fel.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

tánc

táncfesztivál

győr

magyar táncfesztivál

győri balett

klasszikust tánc

műfajok

nemzetközi társulatok

program

győri nemzeti színház