Jöhet a Balatonra az elektromos jet-ski? Ennyien támogatják

HelloVidék   
  Megosztom
Jöhet a Balatonra az elektromos jet-ski? Ennyien támogatják

Hatalmas vitát váltott ki a Balatonra tervezett elektromos jet. Vannak, akik teljesen elutasítják, vannak, akik szabályoznák a használatát. A vízi járművet gyártó cég természetesen kiáll terméke mellett. Egy közös van az ellentáborokban, hogy mindenkinek határozott véleménye van a témában. A HelloVidék szavazásra bocsátotta az ötletet, kíváncsiak voltunk arra, olvasóink mit gondolnak a balatoni jet tervezetről.

Az utóbbi időben nagy port kavart a hír, miszerint elektromos meghajtású kisgéphajókat indítanának el a Balatonon. Az első reakciók nagyon vegyesek voltak, beszámoltunk arról, hogy kik és miért ellenzik a tervet, de természetesen megírtuk azt is, hogy a cég miként áll ki terméke mellett, sőt megszólaltattunk olyan szervezeteket is, akik inkább valamilyen szabályozás által engedélyeztetnék a nem mindennapi magyar fejlesztést.

Kíváncsiak voltunk persze arra is, hogy olvasóink miként vélekednek az ötletről, feltettük tehát a kérdést: ki és hogyan engedélyezné az elektromos jet használatát a magyar tengeren? Feltéve, ha engdélyezné egyáltalán. Most, a szavazatok összesítése során a következő eredményeket kaptuk.

Az HelloVidék olvasói a legtöbb voksot az egyes állításra adták, amely szerint nem engedélyeznék az elektromos gépeket a Balatonon, hiszen így is elég sok más jármű közlekedik már a vízen. A második helyen zártak azok, akik arra szavaztak, hogy kizárólag csak a kijelölt helyeken lehessen használni a járműveket. Harmadik helyen állnak azok, akik engedélyeznék a jet-ek használatát, viszont csak hajóvezetői engedéllyel. A legkevesebben pedig arra voksoltak, hogy engedélyeznék a jet-ski használatot a tavon és nem is korlátoznák semmilyen szabályokkal az igénybevételét.

Természetesen mi is beszámoltunk a kialakult helyzetről

Nem mindennapi járműveket indítanak útnak a Balatonon, amit sokan – tévesen – a jet-skivel azonosítanak. Többen szólaltak fel ellene a károsanyag-kibocsátás, a zaj- és a hullámkeltés, az élővilág zavarása és a nyaralók nyugalmának megzavarása miatt. Korábbi cikkünkben igyekeztünk minden adatot és információt összegyűjteni az úgynevezett Narke Electrojet járműről, amiről többet itt olvashattok.

A nemzetközi szinten is egyedülálló, 100 százalékban magyar mérnökök által fejlesztett és magyar szakemberek által gyártott, tisztán elektromos meghajtású kisgéphajó olyan környezetbarát innovációra, amire eddig még nem volt példa.

A Narke számunkra a Balaton gyermeke, kifejlesztésénél elsődleges szempont volt egy olyan jármű fejlesztése, amely a szabadidő kellemes eltöltését szolgálja a vízi környezet szennyezése, a közelben tartózkodó emberek zavarása és veszélyeztetése nélkül. Elektromos meghajtása révén nem bocsát ki káros anyagot, minimális zajkibocsátással működik, siklik a vízen tehát minimális a hullámkeltése is. A Narke üzenete: Egy olyan vízközeli élmény valóra váltása, mely nem a sebességről, adrenalinról szól, hanem a természet és a vizek szeretetéről.

- mondta Rádi Péter, a Narke Jet Kft. műszaki igazgatója, az elektromos jet egyik megálmodója a HelloVidéknek adott exkluzív interjúban. Kifejtette azt is, hogy az elektromos jet csak a felelősségteljes, tudatos, másokra és környezetére tekintettel lévő, környezetbarát technológia iránt érdeklődő egyéneket vonzhatja a magyar tengerre.

Mivel hatalmas vitát váltott ki a Balatonra tervezett elektromos jármű, így érdekelt minket a másik oldal véleménye is. Vannak, akik teljesen elutasítják, vannak, akik szabályoznák a használatát. A HelloVidéknek nyilatkozott erről a témáról Hajósy Adrienne, a Nők a Balatonért Egyesület szakértője is. Elmondta, hogy az egyesület petícióban kérte föl az országgyűlési képviselőket, hogy módosítsák a víziközlekedésről szóló törvényt. A Balatonon tilos sport- és szórakozás célú motoros eszközök használata.

Törvény tiltja évtizedek óta. Ezért is lett napjainkra a Balaton a szezonban a strandolóké és a vitorlázóké, valamint egész évben a szép tájban gyönyörködő, nyugalmat kereső pihenni vágyóké. Ha megjelennének a száguldozó "sportolók", hamar elüldöznék a mostani vendégkör nagy részét

- nyilatkozta a Hajósy Adrienne.

Igyekeztünk még több embert megszólaltani a témával kapcsolatban, mivel akadtak olyan szervezetek is, akik a szabályozás mellett álltak ki és inkább azt preferálnák. A KISOSZ Veszprém Megyei Képviselete szerint viszont nem feltétlenűl a tíltás a legjobb megoldás.

Én úgy gondolom, hogy ez a víz kicsi ehhez. Az, hogy elektronikus, az már jó, így nem szennyezi a vízet. Ha meg tudják azt oldani, hogy kijelőlt helyen, monjuk a füredi hajógyár előtti területen lehessen használni, ám legyen. De azért a fürdőzőket és a vitorlásturizmus - ami most kezd beindulni - azt ne zavarja.

- fogalmazott a megyei képviselet elnöke. De voltak olyen szervezetek is, akik kutatáshoz kötnék a jármű bevezetését. Péládul a Bakony-Balaton Horgász Szövetség (BBHSz) egy hatástanulmány kidolgozását sürgeti.

Véleményük szerint ennek hiányában a gyártó cég első sorban a profitra koncentrál. Nekem horgásznak, nekünk horgászoknak nem az a fő kérdés, hogy mennyire zavarna minket a jet megjelenése, hanem az, hogy a háttérben lévő feltehetően nagy pénz, nagy haszon erősebb lesz-e mint a józan ész, mint a természetet szerető, kedvelő, a vizet járó emberek akarata. Sokunk, igen sok ember számára és több szervezet számára is egyértelmű, hogy bűn - és valószínűleg a természeti környezet elleni bűncselekmény is - lenne Közép –Európa legnagyobb területű, sekély vizű tavára, a Balatonra rászabadítani az elektromos jet-et.

- hangsúlyozta dr. Táncsics Aladár a Bakony-Balaton Horgász Szövetség ügyvezető elnöke, mágemberként.

Hogy kinek lesz végül igaza: beigazolódik a szervezetek félelme vagy békésen megfér majd mindenki egymás mellett, ahogy a cég ígéri, még nem lehet tudni, de a kialakult helyzetről és a szakemberek véleményéről még bővebben itt olvashatsz.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

jet-ski

balaton

szavazás

eredmény

vízi jármű

elektromos jet-ski