Hétvégén elstartol a Bánki Nyár: ezek a programok várnak

MTI   
  Megosztom
Hétvégén elstartol a Bánki Nyár: ezek a programok várnak

Szombaton kezdődik a Bánki Nyár rendezvénysorozata, amelynek keretében augusztus közepéig sporteseményekkel, színházi estekkel, koncertekkel és hajómodell-világbajnoksággal is várják a Nógrád megyei településre látogatókat.

Ivanics András polgármester elmondta: több program már hagyománnyá vált, és a kultúra mellett a sporttal foglalkozók is felfedezték a település természeti adottságait, egyre több sportág rendezi itt versenyeit, bemutatóit.

Szombaton és vasárnap a Running Warriors akadályfutó-verseny országos bajnokságával rajtol a Bánki Nyár. A Bánki-tó idén már hatodik alkalommal ad otthont a crossfit sportok szerelmeseinek: a Double Cross Challenge-re július 6-án és 7-én várják a résztvevőket.

Július 15-én kezdődik az élethű hajómodellek világbajnoksága - a versenyt, amelynek fővédnöke Benkő Tibor honvédelmi miniszter, harmadszor rendezik meg Magyarországon. Augusztus 17-én pedig az Indoor Cycling immár másodszor veszi birtokba a tószínpadot: hatórás cycling maratonon vehetnek részt, akik regisztrálnak az alternatív kerékpározásra. A Hangszedők, a Kottánkívüliek és a Blues Fathers lép fel a Világzene, rock és blues című esten június 29-én, július 6-án táncdalfesztivál lesz Balázs Klárival, Korda Györggyel és Poór Péterrel.

Stockholmból érkezik a svéd garázspunkcsapat, a Viagra Boys, a kanadai, Grammy-díjas elektroduó, a Bob Moses, Fran Palermo és a Middlemist Red pedig rendhagyó módon közös koncerten lép fel, és egymás dalait adják elő a nagyszínpadon.

Magyarnóta- és könnyűzenei koncertet ad július 20-án Tarnai Kiss László, augusztus 10-én a Bánkra évről évre visszatérő Kárpátia lép fel. Júniusban az Anconai szerelmesek című zenés komédiát mutatják be Szirtes Gábor rendezésében, a Turay Ida Színház augusztusban A férfiak a fejükre estek című zenés vígjátékkal mutatkozik be.

A zárónapon, augusztus 19-én a Szent István-napi ünnepséget operettgála követi Egri Józseffel, Szász Katival, Birinyi Mónikával és Domoszlai Sándorral, majd tűzijátékkal zárul a Bánki Nyár idei programsorozata.

Fotó: MTI/Mónus Márton

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

bánk

szórakozás

program

programajánló

nógrád

bánkitó