Tánc a szegedi árvíz áldozataiért: egyedülálló előadással nyit Szeged

MTI   
  Megosztom
Tánc a szegedi árvíz áldozataiért: egyedülálló előadással nyit Szeged

A Szegedi Szabadtéri Színpad idei programját június 21-én és 22-én a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Hullámzó világ című, kétrészes táncjátéka nyitja, amelyben a közismert betyárok életét és a nagy szegedi árvíz történetét idézik fel a művészek.

A Hullámzó világ című darab első része a Betyárélet címet kapta, és a hírhedt betyárok, mások mellett Sobri Jóska, Rózsa Sándor, Vidróczki Márton vagy Angyal Bandi életének sajátos humorú történeteit jeleníti meg egy színes táncjáték keretében, mondta Vincze Dániel, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes kommunikációs menedzsere az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.

A második, A szögedi nemzet című felvonásban a 140 évvel ezelőtti szegedi nagy árvíznek állít emléket az amatőr felnőtt és gyerektáncosokkal mintegy 150 fellépőre kiegészült társulat dinamikus, sodró lendületű táncszínházi produkcióval.

A rengeteg halálos áldozatot követelő 1879-es árvízben Szeged több ezer háza is elpusztult a bennük lévő ingóságokkal együtt. A darab a tragédiának és a hősiesen küzdő, kitartó városlakóknak állít emléket. A darabot Zsuráfszky Zoltán és Zs. Vincze Zsuzsa rendezte.

MTI/Kelemen Zoltán Gergely

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

szeged

színház

színház

árvíz

tánc