Irány a Dalföld: péntektől hódít a dzsessz a salföldi fesztiválon

MTI   
  Megosztom
Irány a Dalföld: péntektől hódít a dzsessz a salföldi fesztiválon

A magyar dzsessz áll az idei Salföldi Dalföld fesztivál középpontjában, az érdeklődők július 5. és 7. között több mint tíz formációt hallgathatnak meg - közölték a szervezők.

A 2014 óta minden évben megrendezett fesztivál küldetése, hogy koncertekkel, kiállításokkal, színházi előadásokkal, beszélgetésekkel és már programokkal szólítsa meg a tartalmas szórakozásra, elmélyülésre vágyókat, közelebb vigye hozzájuk a Balaton-felvidék hangulatát.

A programok gerincét hagyományosan három zenei műfaj koncertjei adják: a népzene, a klasszikus zene és a dzsessz. Minden év egyedi tematika köré szerveződik, idén a magyar dzsessz mutatkozik be Salföldön.

A fellépők között lesz a Fekete-Kovács Kornél Quintet, a Párniczky Quartet, az Indigo és a Dresch Quartet. Salföldön mutatkozik be Gyémánt Bálint új triója, Barabás Lőrinc Algorhythms című lemezét mutatja be és először áll színpadra Vidákovich Izsák új formációja, az Isac and Isac is.

Gyárfás Istvánnal közös koncertje mellett Tóth Viktor nyitott dzsesszórát is tart. A klasszikus zenét idén Kelemen Barnabás és a Capella Silentium, a népzenét pedig Bognár Szilvia vendégszereplésével a Hungarian FolkEmbassy, valamint a Magyarhang zenekar képviseli.

A vendégeket más művészeti programok is várják: Csóka László, Szabó Ágnes Erzsébet és Raffay Dávid egyéni kiállításai, továbbá Tiszteletadás a 180 éves fotográfiának címmel csoportos kiállítás látogatható a fesztivál ideje alatt. Lesz pantomimszínház, gyermekprogramok és hajnalig tartó táncházak is.

A fesztivál testvérprogramjaként először rendezik meg az ingyenesen látogatható Balaton-felvidéki Néptáncosok Találkozóját.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

jazz

fesztivál

salföld

dalföld

zene

koncert

népzene

klasszikus