Minden napra egy fesztivál: izgalmas programokkal várnak Szolnokon

MTI   
  Megosztom
Minden napra egy fesztivál: izgalmas programokkal várnak Szolnokon

Három nagy rendezvényre is várják a közönséget júliusban Szolnokon: a Tisza-parti Nyáron koncertekkel és motoros felvonulással, a Városházi Esten kulturális programokkal, a Séf Randevún pedig különleges ételekkel készülnek a szervezők.

A Tisza-parti Nyár rendezvénysorozat hagyományos nyitó bulija az Emlékkoncert, amelyet július 12-én és 13-án az "égi zenekarba távozott" zenészek emlékére rendeznek meg idén már tizedik alkalommal, és amelyen szolnoki és a városhoz kötődő zenészek, együttesek lépnek fel a Hild János téren. Idén egy relikviákból, hangszerekből álló, Akikért a zene szól című kiállítás is kapcsolódik az Emlékkoncerthez

- emelte ki a programokról szóló sajtótájékoztatón László Béla szervező. Mint hozzátette, az Aba-Novák Agóra Kulturális Központtal közös programon két nap alatt három színpadon 22 formáció mutatja meg Szolnok zenei életének sokszínűségét. A fellépők között lesznek többek között Verebes György és Barátai, az Inmates, a Reunion Rock, a MusicuM zenekar és a Milford Sound.

Kovács Mihály, a Tisza-parti Nyár során rendezett II. Garage Fesztivál szervezője a sajtótájékoztatón elmondta, hogy július 20-án délután különleges motorkerékpárok lepik el a Hild teret. A program gyermek- és felnőtt motoros felvonulással indul. A motoros lányok szépségversenye után Gombos Attila motoros kaszkadőr bemutatóját láthatják az érdeklődők. Az elmúlt évtizedek legendás slágereit a Pedrofon és az Origo együttes hozza el, az est sztárfellépője az Emelet lesz.

A Tisza-parti Nyár programjai, koncertjei ingyenesek. Eső esetén a rendezvényt az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ földszinti előcsarnokában tartják meg. Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere a sajtótájékoztatón elmondta, hogy immár kilencedik alkalommal nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt július 12-én egy éjszakára a szolnoki városháza: kulturális, szórakoztató programokkal, képzőművészeti tárlattal várják a vendégeket. A város vezetői azzal a szándékkal szervezik meg az Városházi Estet, hogy a szolnokiak más oldaláról is megismerhessék a hivatalt.

A rendezvény ünnepélyes megnyitóval kezdődik, majd a Szolnoki Művésztelep kiállítását tekinthetik meg a látogatók. Idén az Alkoss szabadon! című, szolnoki középiskolásoknak kiírt pályázatra érkezett alkotásokból is nyílik tárlat. Az est színpadi programokkal, koncertekkel folytatódik a városháza udvarán. A New Step Fitnesz és Táncstúdió produkciója után Lőrincz Judit és Turpinszky Gippert Béla zenei műsorát tekinthetik meg az érdeklődők, majd a Smart Zenekar ad koncertet. Az este során lesz LED-fény- és tűzzsonglőr-bemutató, a gyerekeket szabadidős és népi játékokkal várják a szervezők.

Pálinkás Csaba kulturális szervező a július 26-27-én immár ötödik alkalommal megszervezett Séf Randevúról elmondta, hogy az eseményen számos ételkülönlegességet kóstolhat meg a közönség az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ előtti Hild János téren. Mindkét este szabadtéri főzőshow-t láthatnak az érdeklődők Németh Ádám és Wirgha Márk séfekkel, valamint Molnár Bence junior séffel.

Először vesz részt a programon az Auguste Escoffier Disciples magyarországi szervezete, amelynek tagjai egy francia bisztró hangulatát, ízvilágát varázsolják a közönség elé Jász-Nagykun-Szolnok megye szakácsai és Jerome Szkuta, a francia nagykövet séfje közreműködésével.

A rendezvény idején francia sanzonműsorral lép fel Szeder, valódi utcabáli hangulatot ígér a szolnoki Smart Jazz, és ott lesz az Oti Voice & Bass is. A nyáresti rendezvényt, amely a belépéskor megváltott, úgynevezett Séf Tallérral látogatható, gyermekfoglalkoztató és bábszínház teszi teljessé.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

rendezvény

tisza-part

motoros felvonulás

séf randevú

program

program sorozat

szolnok