Jövő héten indul a tombolás: kezdődik a Művészetek Völgye!

MTI   
  Megosztom
Jövő héten indul a tombolás: kezdődik a Művészetek Völgye!

Július 19-én kezdődik a Művészetek Völgye; a július 28-ig tartó, mintegy 1500 programot felvonultató fesztivált a Balaton-felvidék három településén, Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden rendezik 35 helyszínen. A 29. Művészetek Völgye fókuszában a fenntarthatóság, a környezettudatosság áll - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Újdonság, hogy a Művészetek Völgyén bevezetik az újrapohár rendszerét, a tányérok és evőeszközök pedig lebomló anyagokból készülnek. Azt remélik, hogy a tavalyi hulladékmennyiséget 40 százalékkal csökkenteni tudják, mondta Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye fesztiváligazgatója.

Számos újdonsággal, új helyszínekkel készülnek, amelyek közül a fővárossal foglalkozó kapolcsi Pest-Buda Udvart emelte ki, ahol beszélgetések, irodalmi programok és koncertek is várják a látogatókat, mondta el a fesztiváligazgató.

Vigántpetendre még több programot szerveztek az idén, hiszen egyre több látogatót fogadnak, és céljuk, hogy a fesztivál emberléptékű maradjon. A vigántpetendi pajtában különböző dzsessz, világzenei és alternatív zenei programokkal találkozhat a közönség. A Cirque du Tókertben újcirkusszal, Kern András koncertjével és az Óbudai Danubia Zenekar filmzenei műsorával várják az érdeklődőket.

Taliándörögdön az Ősök Házában Szőke András tart naponta több előadást, a faluban lesz a MANK Artporta, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. helyszíne is - sorolta a programokat.

A Kaláka Versudvarban az idén 50 éves zenekar jubileumi koncertje zárja a programok sorát, de Harcsa Veronikának is lesz saját udvara, a magyar dzsessz legjelesebb képviselőivel és nemzetközi produkciókkal.

A kapolcsi Panoráma Színpadról szólva kiemelte Alice Francis, a Kosheen, Amber Run és a Boban Markovic Orkestar fellépését, a magyar zenekarok közül pedig a Quimby, a Hiperkarma és a Margaret Island koncertjét. Hozzátette: Szabó Balázs Bandája 10 éves jubileumi koncertet ad a Modern Art Orchestrával.

A koncertek mellett a fesztiválon filmes, képzőművészeti, irodalmi, színházi, újcirkuszi programokkal, kortárs táncelőadásokkal, valamint a Csodák Palotája és a Hagyományok Háza programjaival is találkozhat a közönség, a Művészetek Zöldje helyszínén pedig számos tudományos előadáson is részt vehetnek az érdeklődők.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

fesztivál

koncert

zene

művészetek völgye

művészet

színház

kézműveskedés

képzőművészet