Sztárvendégekkel erősít Békéscsaba: érdemes lesz elmenni

MTI   
  Megosztom
Sztárvendégekkel erősít Békéscsaba: érdemes lesz elmenni

Több mint hat héten keresztül könnyű- és komolyzenei koncertekkel, valamint családi programokkal várja a békéscsabai Csabagyöngye Kulturális Központ (CSAKK) a város lakosságát és a vendégeket Békéscsaba főterére, illetve a közeli központ Élővíz-csatornára nyíló stégjére - hangzott el a Főtéri Nyár című rendezvénysorozat sajtótájékoztatóján Békéscsabán.

Vandlik-Varga Neli, a kulturális intézmény kommunikációs vezetője elmondta, hogy 38 koncertre, illetve egyéb programra kerül sor Békéscsabán, közöttük például a 33. ZENIT fúvószenekari fesztiválra.

Forczek Győző, a CSAKK helyettes vezetője arról szólt, hogy a programot a blues fogja nyitni, illetve zárni, hiszen július 18-án a főtéri nyitó koncerten Pribojszki Mátyás Jumping Matt and his Combó formációja, augusztus 19-én pedig Little G Weevil zenekara fog fellépni.

A köztes időszakban mások mellett fellép a főtéren Boggie, a Bohemian Betyars, valamint a Byealex és a Slepp is. Július 23-án az Alföld Quartet Mozart-koncertje, augusztus 25-én pedig a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar előadása lesz hallható. Forczek Győző elmondta azt is, hogy a nyárvégi rendezvénysorozatra 7-8 ezer vendéget várnak.

Fotó: MTVA/Jászai Csaba

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

békéscsaba

program

koncert

család

programajánló

sztárvendég

fellépő