Ilyen lesz a magyar Woodstock: mutatjuk a programokat!

MTI   
  Megosztom
Ilyen lesz a magyar Woodstock: mutatjuk a programokat!

Koncertekkel, templomi hangversenyekkel, filmvetítésekkel, irodalmi estekkel, történelmi előadásokkal, gyermekprogramokkal és nyitott portákkal várják a látogatókat augusztus 10. és 20. között az Őrségben a Hétrétország - A szerek és porták köztiválja elnevezésű rendezvényen.

Mint Sülyi Péter, a fesztivál alapítója kiemelte, augusztus 15. és 18. között több programmal reflektálnak az 50 évvel ezelőtt megrendezett Woodstock zenei fesztiválra. Woodstock üzenete a háborúellenesség, a természetközeliség, amely a következő évtizedek életérzésében, a fiatalok "eszmélésében" meghatározó volt - fogalmazott a szervező.

Hozzáfűzte: az őriszentpéteri Malom udvarban fellépő Omega már 1969-ben is színpadon volt, de a Nekem Őrség, nekik Woodstock című rockkoncerten a "veteránok" mellett a fiatal generáció is megjelenik. A Neil Young Sétány Sülyi Péter fordításában és átiratában magyarul szólaltatja a Woodstockban elhangzott dalokat.

A tíznapos programsorozaton fellép még az Ivan & The Parazol, az Anna and the Barbies, a Braindogs, Kiss Tibi és Vastag Gábor, Novák Péter és az Etnofon, a Müller Péter Sziámi And Friends, a Syrius Legacy és a Kistehén Zenekar. Kollár-Klemencz László - a Kistehén frontembere - szépirodalmi műveiből tart felolvasást és saját verseit is megszólaltja Magyarföldön, a fatemplomban.

A szakrális építmény idén új helyszíne lesz A zene templomai elnevezésű sorozatnak: a július második hetében felavatott orgonán Mátyás István orgonaművész játszik. Augusztusban több Árpád-kori templomot töltenek meg zenével, a sorozat Dresch Mihály koncertjével Szentgyörgyvölgyön kezdődik, abban az őrségi barokk templomban, amely tavaly a záróhangverseny helyszíne volt - mondta Sülyi Péter.

A fesztivál keretében augusztus 10. és 20. között húsz őrvidéki településen félszáz nyitott portával várják az érdeklődőket, akik így megismerhetik a helyi gazdaságokat, értékeket és hagyományokat is.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

fesztivál

őrség

program

szórakozás

programajánló

hétrétország