Holnap indul a Veszprémi Régizenei Napok: itt az egyhetes program!

MTI   
  Megosztom
Holnap indul a Veszprémi Régizenei Napok: itt az egyhetes program!

Az egyhetes Veszprémi Régizenei Napokon korhű hangszereken játszó együttesek adnak koncerteket a veszprémvölgyi jezsuita templomban július végén - közölte a városban tartott sajtótájékoztatóján a rendezvényt szervező Orlandó Énekegyüttes művészeti vezetője.

Vikman Pál elmondta, hogy július 22. és 27. között rendezik meg a koncertsorozatot, melynek nyitónapján a házigazda kórus ad koncertet. Másnap a szintén veszprémi Recercare Régizenei Műhely lép a közönség elé. Július 24-én a Les Basses Réunies, Bruno Cocset virtuóz csellista francia együttese zenél.

A rendezvénysorozat utolsó három napján Bach-műveket hallgathat a közönség más-más hazai együttes tolmácsolásában. Július 25-én Csalog Benedek barokk fuvolán, Pétery Dóra csembalón játszik, másnap Nagy Réka viola da gambán muzsikál, Virág Mátyás barokk csellón, Szokos Augustin csembalón. A zárónapon Cserményi Zsombor basszbariton játéka hallható majd.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere arról beszélt, hogy a 2010-ben megújult jezsuita templom inspirálta a zenészeket a koncertsorozat megszervezésére, mely a város egyéb nyári fesztiváljai mellett üde színfoltot jelent.

Heilig Balázs, a rendezvény szervezője felidézte, hogy egyéves kihagyás után most újra indul a fesztivál, hozzátéve, hogy a közeljövőben szeretnék több helyszínre is kiterjeszteni a programot.

A régizenei stílus a gótikus zene megjelenésétől a kora romantikáig terjedő időszakot öleli fel, azok a műfajok tartoznak ide, melyek korhű hangszerekkel, intim, halk stílusban adhatók elő. A koncertek este 7 órakor kezdődnek, belépőjeggyel látogathatók.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

veszprém

kultúra

szórakozás

program

koncert

régizenei napok