Ne hagyd ki: szuper programok kezdődnek ma

MTI   
  Megosztom
Ne hagyd ki: szuper programok kezdődnek ma

Idén a népzene kerül a középpontba a pécsi Zeneszüret fesztiválon, Győrben viszont második lakalommal rendeznek filmnapokat. Mutatjuk a ma kezdődő legjobb eseményeket és programlistájukat.

Mintegy ötven komolyzenei és ahhoz kapcsolódó kulturális programot kínál szeptember 5. és 7. között a Zeneszüret fesztivál Pécsen. A fesztivál legfontosabb küldetése, hogy a koncertzenét kimozdítsa a termek falai közül, azt ugyanakkor összművészeti keretek között képes megtenni

- mondta a fesztiválról tartott szerdai sajtótájékoztatón Fülöp Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkára.

Mint mondta, a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. rendezvénye előhírnöke egy olyan országos programnak, amelyet fontos kultúrpolitikai célként jelöltek meg az elmúlt hónapokban. Arra törekednek, hogy az ország különböző közösségi színtereire visszatérjen a komolyzene, legyenek rendszeresen kisebb-nagyobb előadások a templomok előtt, a főtereken és egyéb találkozási pontokon. Szerinte a Zeneszüret fesztivál jó mintát mutat ehhez.

Őri László, Pécs alpolgármestere emlékeztetett arra, hogy Pécs nemcsak a kultúra, de a zene egyik fővárosa is, hiszen a közelmúltban számos nagyszabású komolyzenei eseménynek adott otthont a megyeszékhely - utalt ezzel többek között az Europa Cantat kórusfesztiválra is. Az alpolgármester reményét fejezte ki, hogy a Zeneszüret ideje alatt a népzene és a komolyzene találkozása maradandó, egyedi élményt nyújt majd a látogatóknak.

A hagyományos őszi - már kilencedik alkalommal jelentkező - klasszikus zenei fesztivál idei központi témája a népzene lesz. Emlékeztetett arra, hogy a fesztivál legfontosabb hivatása idén is kimozdítani a koncerttermek falai közül a zenét

- emelte ki Szamosi Szabolcs orgonaművész, a szervező Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. ügyvezetője. A programokat ismertetve elmondta: a hangversenyek mellett kiállítás, népzenei előadás, filmklub, zeneműhely, gyereknek szóló programok és váratlan, különleges helyszíneken megszólaló térzenék és villámperformanszok színesítik Pécs városát.

Szeptember 5-én a pécsi Dóm téren álló Püspöki Palota kertjében könnyed esti koncerttel veszi kezdetét a rendezvénysorozat. A Jazzformers a klasszikus dzsessz határait feszegetve humorral, csevegéssel, színészi alakítással és igazi örömzenéléssel vonja be a közönséget.

Pécs klasszikus zenei fesztiválján fellép a Kéméndi Trió is. Kéméndi Tamás harmonikaművész, Gráf Vivien énekesnő és Pávkovics István basszprímtamburás, harmonikaművész a népzenék világába kalauzolják a hallgatóságot a Nick udvarban. A Zeneszüreten találkozhat a közönség Alpaslan Ertüngealp karmesterrel is, aki a Budapesti Vonósokat vezényli a Püspöki Palota Dísztermében. Különlegesség, hogy az épületrészt csak ritka alkalmakkor nyitják meg a nagyközönség előtt. Egyedülálló zenei élmény részese lehet a közönség a fesztivál zárókoncertjén. A pécsi Széchenyi téren a népzene és a klasszikus zene találkozása valósul meg: Pál István Szalonna és Bandája, valamint a Szegedi Szimfonikus Zenekar előadásában hallgathatja meg a közönség, hogy miként reflektál egymásra a két műfaj. A programot néptáncosok közreműködése színesíti.

A Filharmónia Magyarország a zárónapon több családi programot is kínál, így moldvai táncházzal várja az érdeklődőket a Pécsi Nemzeti Színház épülete előtti térre, a legfiatalabbakat pedig meseórával, ringatóval, hangszerbemutatóval és népi játszótérrel a város főtéren.

A fesztivál állandó programjai között szerepel Tér-Zene a Philharmonic Brass Quintettel, a Pécs Percussion Projecttel és a Harmónia Vonósnégyessel, kiállítás, Filmklub, valamint a villámperformanszok által a népzene olyan váratlan helyszíneken csendül fel a három nap alatt, ahol nem is számítanak rá az emberek.

Másodjára rendeznek filmnapokat Győrben

Második alkalommal rendezik meg az ingyenes Győri Filmnapokat szeptember 5. és 8. között három helyszínen, a filmvetítések mellett koncerteket és közönségtalálkozókat is tartanak. A közönségfilmektől kezdve az animációs és underground filmeken át a klasszikusokig minden megtalálható lesz a kínálatban. Az előző évhez hasonlóan ezúttal is a Széchenyi tér, a Rómer Ház és a Szent László Látogatóközpont ad otthont az eseménynek

- mondta Fekete Dávid alpolgármester, aki kiemelte: péntek este a Széchenyi téren mutatják be Magyarországon először az 1934-ben készült Meseautó digitálisan felújított változatát, a budapesti bemutató másnap lesz. Az est zárásaként a Happy Dixieland Band zenél.

Szombaton mutatják be A tanú című film eredeti, 1969-ben készült, cenzúrázatlan változatát, Reisz Gábor Rossz versek című drámáját és a Ruben Brandt, a gyűjtő című thrillert. Közben közönségtalálkozót tartanak, ahol Reisz Gáborral és Csorba Lóránttal, a Lóci játszik zenekar frontemberével lehet beszélgetni.

Augusztus 8-án, vasárnap délután az 1983-ban készült Vízipók, csodapók és az 1986-ban készült Macskafogó című film felújított változatát vetítik, este pedig Dobó Kata Kölcsönlakás című vígjátékát mutatják be. A vetítés előtt közönségtalálkozót tartanak a film egyik szereplőjével, Szabó Simonnal.

A Rómer Házban augusztus 5-én délután a Remélem legközelebb sikerül meghalnod című thrillert mutatják be Schwechtje Mihály rendezésében - mondta el Grászli Bernadett, a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum igazgatója. A vetítés után beszélgetést tartanak a film két szereplőjével, Herr Szilviával és Rácz Dáviddal. Későb az Ópium - Egy elmebeteg nő naplója című drámát vetítik.

Aznap nyílik 13+1 címmel Kazsik Marcell grafikusművész plakátkiállítása, emellett lesz diavetítés felnőtteknek és improvizációs est. A Magyar Ispitában az 1969-es év magyar és nemzetközi filmjeinek magyar nyelvű plakátjaiból nyílik kiállítás, ahol egyebek mellett A tanú című film egy eredeti plakátja is látható lesz.

Pénteken A Rómer Házban az Ida című lengyel-dán drámát és a Hidegháború című, lengyel-francia-angol romantikus drámát vetítik, este pedig a Captain Knuckles & DJ Sobek zenél.

Szombaton diafilmeket vetítenek gyermekeknek, bemutatják A tolonc című némafilmet a Hoppáré zenekar közreműködésével, az Őfelsége pincére voltam című cseh és szlovák romantikus vígjátékot, a Hétvégi ház eladó című cseh drámát, valamint epizódokat vetítenek a Szellemvárosok című sorozatból, amely elhagyott városokkal, falvakkal, magyar-szovjet laktanyákkal, bunkerekkel és egyéb elfeledett épületekkel, járművekkel foglalkozik.

Vasárnap német nyelvű diafilmeket vetítenek gyermekeknek, majd az Apró mesék című magyar történelmi filmet, amely után közönségtalálkozót tartanak Szász Attila rendezővel és Kerekes Vica főszereplővel. Bemutatják a Heten, mint a gonoszok című, 1943-ban készült magyar vígjátékot, a Halálos tavasz és a Toprini nász című, 1939-ben készült filmeket.

Cseh Sándor, a Szent László Látogatóközpont igazgatója elmondta, hogy a filmművészet ismereteket is átad a szórakoztatás mellett, ezért olyan filmeket és kísérőprogramokat válogattak össze, amelyek az emberre, a természetre és az épített környezetre hívják fel a figyelmet.

Pénteken nyílik Borsos Miklós 77 grafikai alkotásából az Íme az Ember című kiállítás, majd ismeretterjesztő filmet vetítenek, amely a British Museum legújabb, Hokuszai című kiállítását, valamint Hokuszai Kacusika, az egyik leghíresebb japán képzőművész életét és munkásságát mutatja be.

Másnap Az ember tragédiája című animációs filmet vetítik, majd Jankovics Marcell rendező részvételével közönségtalálkozót tartanak. Vasárnap A püspök reggelije címmel vetítenek egy magyar-román dokumentumfilmet, amely Márton Áron püspök első ötven évét ismerteti. Később a pápai bazilikákról láthat a közönség egy olasz dokumentumfilmet, végül Török Zoltán A fehér szarvas című dokumentumfilmjét.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

győr

pécs

program

szórakozás

esemény

programajánló

programkínálat