Rekordlétszám a honvédelmi táborokban: a diákoknak bejön a katonáskodás

MTI   
  Megosztom
Rekordlétszám a honvédelmi táborokban: a diákoknak bejön a katonáskodás

Idén már 23 helyszínen, 72 táborban, több mint 2200 diák vett részt honvédelmi táborokban. A Honvédelmi Minisztérium (HM) szerint a honvédelmi táborok pályaorientációs hatása már érezhető. A debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium igazgatója arról számolt be, hogy a honvédelmi táborok hatására többszörös volt a túljelentkezés.

2018-hoz képest csaknem 600-zal többen táboroztak idén a nyári tematikus honvédelmi táborokban. A szervezésben idén már a területvédelmi ezredek tartalékos zászlóaljai is aktívan részt vettek. A hivatásos és szerződéses állományú katonák munkáját 90 önkéntes területvédelmi és 30 önkéntes műveleti tartalékos katona is segítette

- emelte ki a Honvédelmi Minisztérium összegzésében.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

katona

katonai tábor

honvédelmi tábor

diákok