Baby boom: tollas babákkal gyarapodott a Debreceni Állatkert

HelloVidék   
  Megosztom
Baby boom: tollas babákkal gyarapodott a Debreceni Állatkert

A nyár vége felé sem szünetelt a babyboom a cívisváros állatkertjében: a tavaly augusztusi állományújulást követően az intézmény történetében most először kelt ki egyszerre három sárga-kék arafióka (Ara ararauna). Így a látogatók a Debreceni Állatkert és Vidámpark történetének legnagyobb, összesen már 14 egyedből álló ara állományával találkozhatnak.

Az egyelőre ismeretlen nemű papagájok július 20-án bújtak ki tojásukból, és egy hónapra rá hagyták el először a biztonságot nyújtó odújukat, teljesen önállóvá azonban csak másfél-két hét múlva válnak. Kirepülésüket követően az állatgondozók vették át nevelésüket.

A papagájfélék viszonylatában kiemelkedő méretű és összetéveszthetetlen színezetű sárga-kék ara rokonaihoz mérten is impozáns küllemű. Igen értelmes és jól tanítható, ugyanakkor rendkívül érzékeny, sok gondoskodást és játékot igénylő faj. Tartásához CITES-engedély szükséges.

A Dél- és Közép-Amerika esőerdőiben és szavannáin őshonos araraunát főként élőhelyének pusztulása és a nagymértékű illegális kereskedelem veszélyezteti, így a faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

papagáj

debrecen

debreceni állatkert