Hagyományőrzés mesterfokon: ma kezdődik a Fölszállott a páva új évada

MTI   
  Megosztom
Hagyományőrzés mesterfokon: ma kezdődik a Fölszállott a páva új évada

Az első felvezető adással ma indul a Fölszállott a páva új gyerekévada, amelyben a hagyományőrzés mellett a környezettudatosság is fontos szerepet kap.

Az évad első két adásában, ma és jövő pénteken a válogatók legjobb pillanatait láthatják a Duna Televízió nézői 19 óra 30 perctől. A két felvezető adásból fog kiderülni, hogy kikkel találkozhat a közönség a november 8-án induló élő adásokban.

A gyerekek ezúttal is négy kategóriában - énekes szólisták és énekegyüttesek; hangszeres szólisták és zenekarok; táncos szólisták és táncospárok; néptáncegyüttesek - mérhetik össze a tudásukat. Az előző évekhez hasonlóan 48 produkció áll a Fölszállott a páva színpadára, karácsony előtt pedig kiderül, kik lesznek a kategóriák legjobbjai és ki lesz 2019-ben a nézők kedvence.

A zsűri tagja Sebestyén Márta, Kossuth-díjas népdalénekes; Salamon Bea előadóművész, népi hegedű tanár, a népművészet ifjú mestere, a Magyar Arany Érdemkereszt birtokosa; Kocsis Enikő Harangozó-díjas koreográfus, táncművész, a Szentendre Táncegyüttes, a Győri Lippentő és a Fitos Dezső Társulat művészeti vezetője; Eredics Gábor Kossuth-díjas népzenész, akadémikus, a Vujicsics Együttes vezetője, a Zeneakadémia tanára; Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas koreográfus, táncművész, A Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti igazgatója, a Honvéd Együttes igazgatója.

A MTVA és a Hagyományok Háza, valamint szakmai partnere, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület népzenei és néptáncos tehetségkutatóját idén is Morvai Noémi és Novák Péter vezeti.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

műsor

fölszállott a páva

tánc

hagyomány

hagyományőrzés