Hatalmas beruházás: megnyílt a Szalakóta Látogatóközpont

HelloVidék   
  Megosztom
Hatalmas beruházás: megnyílt a Szalakóta Látogatóközpont

Egy uniós finanszírozású LIFE+ projekt részeként megnyitották a Szalakóta Látogatóközpontot Szatymaz és Sándorfalva között, a szegedi Fehér-tó mellett 2019. november 8-án. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI) beruházásaként épült bemutatóhely üzemeltetését a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) végzi. A Sándorfalva felől megközelíthető látogatóközpont ökoturisztikai és oktatási programok, madarász táborok és kutatási feladatok helyszíne lesz.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) vezetésével, és többek között a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság közreműködésével folytatott „A szalakóta védelme a Kárpát-medencében” című Európai Unió LIFE+ keretéből finanszírozott projekt támogatásából épült meg a Szalakóta Látogatóközpont Sándorfalván.

A szegedi Fehér-tó mellett található ingatlan a Szegedi Állami Gazdaságtól 1994-ben került a KNPI vagyonkezelésébe. A kétlakásos, addig szolgálati lakásként üzemelő ikerház rendkívül leromlott állapotban volt, az egyik felében még laktak. Az üresen álló részt már akkor az MME-nek adta bérbe használatra az Igazgatóság, amely azt kutatóházként üzemeltette. Néhány éve elhunyt az ikerház másik felét használó lakó, így lehetőség nyílt az ingatlan teljes hasznosítására.

A LIFE projekt keretében a KNPI felújította és átépítette a házat bruttó 31 628 000 Ft-ból. Az építkezés során az ikerházat egybenyitották, teljesen új tetőszerkezetet kapott, víz- és hőszigetelték, kicserélték a nyílászárókat, valamint az elavult elektromos- és fűtési rendszert, új burkolatokat és szanitereket építettek be, kialakítottak konyhát és vizesblokkokat, továbbá a tetőtérben szálláshelyeket. Folyamatban van még egy kilátó és játszótér építése, illetve a tetőtéri, vendégszobák bebútorozása.

Az MME Csongrád megyei helyi csoportja továbbra is a ház bérlője és üzemeltetője. Terveik szerint ökoturisztikai és környezeti nevelési programokat szerveznek: szakvezetéses túrákkal, madárgyűrűzési bemutatókkal, ismeretterjesztő programokkal és ornitológiai táborokkal várják majd a látogatókat. A látogatóközpont mellett olyan „Madárbarát kert”-et alakítottak ki, ahol ötleteket láthatunk arra, hogyan varázsolhatjuk kertünket nem csak madárbaráttá, de sün- és rovarbaráttá is. Mindemellett továbbra is folytatják az itt évek óta végzett kutatási munkákat, monitorozásokat.

A szegedi Fehér-tó az európai madárvonulás fontos állomása, pihenő- és táplálkozó helye a vonuló darvak, vadludak és récefélék ezreinek. A fokozottan védett terület a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzet legnagyobb állóvize, amely valaha időszakos vízállású szikes tó volt. Több mint 300 madárfajt figyeltek már meg a területen a szakemberek, Európa egyik legnagyobb sirálytelepe is itt található, a Korom-szigeten. Halastórendszerré történő átalakítása az 1930-as években kezdődött, ezzel egy időben országos jelentőségű védett területté is minősítették.

Vize mára már felhígult a halgazdálkodáshoz szükséges folyamatos vízutánpótlásnak köszönhetően, szikes jellegét elvesztette. Ezzel átformálódott az élővilága is: a szikesekre jellemző fajok száma csökkent vagy eltűntek (mint pl. a székicsér, ugartyúk, széki lile, gólyatöcs, gulipán), míg más fajok (récék, vöcskök, szárcsa) gyakorisága nőtt.

A Szegedi Fehér-tó rendkívüli élővilágával most már a tó több pontján is megismerkedhetnek a látogatók. A LIFE+ projekt keretében a Szalakóta Látogatóközpontnál is épül majd egy új tanösvény tavasszal, de a KNPI Szatymaznál, az E75-ös főút mellett álló Tisza-völgyi Bemutatóházától induló 2 km hosszú Sirály tanösvény is szabadon látogatható. A tanösvény mára elhasználódott tábláit tavaszra felújítja a nemzeti park igazgatósága. Itt található a Beretzk Péter-kilátó, ahonnan a Korom-sziget sirálytelepét is meg lehet figyelni.

A Szegedi Fehér-tó a hazai daruvonulási útvonal egyik legfontosabb állomása. Jelenleg is csaknem 20.000 daru éjszakázik a lecsapolt halastavakon. A darvak esti húzásának megfigyelésére az MME és a KNPI is rendszeresen indít szakvezetéses túrákat az október-novemberi vonulási időszakban.

(Kiemelt kép: Seres Nándor)

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

szalakóta

szalakóta látogatóközpont

kiskunsági nemzeti park

magyar madártani és természetvédelmi egyesület