Rajongók, figyelem: képregényfesztivált rendeznek Szegeden

MTI   
  Megosztom
Rajongók, figyelem: képregényfesztivált rendeznek Szegeden

A műfaj örökifjú klasszikusai mellett a kortárs irányzatokkal és alkotókkal is megismerkedhetnek azok, akik szombaton ellátogatnak a szegedi Somogyi-könyvtárba az immár tizenegyedik alkalommal megrendezett Képregényfesztiválra - írták közleményükben a szervezők.

A könyvtár földszintjén és alagsorában az előadások, játékok, gyermekprogramok mellett a rajongók az idén is megfigyelhetik alkotás közben az ismert és ismertségre pályázó képregényrajzolókat, sőt, a vállalkozó kedvűek ceruzát ragadva akár be is kapcsolódhatnak a munkába. A művészek a rendelkezésükre álló egy órában - vagy az óra egy részében - alkotói módszereikbe, megelőző vagy jelenlegi munkáik kulisszatitkaiba engednek bepillantást az érdeklődők számára. A fesztiválon a képregénykiadók és -terjesztők is bemutatják újdonságaikat.

Több jeles évfordulóról is megemlékeznek idén a szervezők. Nyolcvan éve, hogy Batman alakja felbukkant a Detective Comics képregénysorozat egyik számában. Dunai Tamás előadásából kiderül, miként alakult át és igazodott a kor elvárásaihoz a denevérember karaktere, hogyan változott a történetek stílusa és az ellenfelek ábrázolása.

Hatvan esztendeje, hogy René Goscinny író és Albert Uderzo rajzoló megalkotta Asterix és Obelix figuráját. A rómaiak ellen küzdő gallok történetébe egy társasjáték keretében kapcsolódhatnak be a fesztivál látogatói.

Menő Manó címmel, harminc évvel ezelőtt jelent meg az első magyar képregénymagazin. A magyar és olasz alkotók képregényeit közlő lap történetét a Kísérleti Képregény Stúdió (KIKS) alapítói idézik föl. A legnépszerűbb képregényeket pedig egy erre az alkalomra rendezett kiállításon láthatják az érdeklődők.

2004 őszén, pontosan 15 éve írta és rajzolta meg Pilcz Roland első nagyközönségnek szánt képregényét, az Angyali Békét, amelyet öt nagyobb lélegzetvételű Kalyber Joe-kaland követett. A szegedi alkotó elmúlt másfél évtizedben készült munkáit szintén egy tárlat mutatja be.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

képregény

szuperhős

hős

szeged

programok