Hivatalos: Ennyi lesz a belépő a bábolnai termálfürdőbe
36 évvel a termálvíz megtalálása után hozzák létre a termálfürdőt Bábolnán. Közölték a nyitás utáni és majd jövő tavasszal, a szabadtéri medencék átadásától kezdve életbe lépő jegyárakat is. A helyi lakosok 10 százalék kedvezményt kapnak a jegyárakból -. írja a termalonline.hu.
Ahogy a portál írja, lassan befejezik a Bábolna Strand- és Termálfürdő fedett részlegének építkezési munkálatait. Ugyan a fürdő építésére hosszú éveket kellett várni, de most egy szabadidős és turisztikai fejlesztés során erre sor kerül. A fedett és szabadtéri medencék mellett egy szabadidőparkot is létrehoznak, ahol futópálya, teniszpálya is helyet kap, valamint egy edzésre alkalmas terület is kialakításra kerül.
A legfrissebb információk szerint két ütemben nyitják majd meg a fürdőt: idén, télen nyitják meg a fedett részt, ahol elérhetővé válik többek közt a szauna, gőzkabin, két gyógyvizes medence és az élménymedence is. A szabadtéri részleget jövő tavasszal tervezik megnyitni, itt három medence és egy vízi játszótér is kialakításra kerül.
A jegyárakat tekintve szezonon kívül a fedett fürdőben egy felnőtt 2500 forintért vásárolhat jegyet egész napra. A három órás jegy viszont már csak 1900 Ft lesz. A helyi lakosok mindkét jegytípusra 10 százalék kedvezményt kapnak. A szezonális jegyek terén egy felnőtt 3100 forintért vásárolhat jegyet egész napra. A három órás jegy ára pedig 2300 Ft lesz.
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)