Már lehet pályázni: indul a verseny a Magyarország legszebb betleheme címért

MTI   
  Megosztom
Már lehet pályázni: indul a verseny a Magyarország legszebb betleheme címért

Ismét kiírta a Magyarország legszebb betleheme elnevezésű pályázatát a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Hungarofest, a nyertes terveket 2020-ban is megvalósítják.

Az ország legszebb betlehemének címére pályázhat magánszemély, alkotó, civil közösség és városi önkormányzat is. A pályázat kiírói arra biztatják a jelentkezőket, hogy használják fel az adott település, lakókörnyezet sajátosságait, népszokásait, a hagyományos betlehem elemeit, a tájegységre jellemző tárgyi és építészeti elemeket. Fontos szabály, hogy a pályázónak rendelkeznie kell a betlehem felállítási helyszínének befogadó szándéknyilatkozatával. A további feltételek itt, itt és itt oldalon olvashatók.

A három győztes pályázó - amelyeket szakmai zsűri választ ki - milliós, félmilliós, illetve negyedmillió forintos nyereményekben részesül. A pályázatokat 2020. január 6-án éjfélig várják a magyarorszagbetleheme@hungarofest.hu e-mail címre

- írja felhívásában az MTÜ.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

betlehem

pályázat

verseny