Mintha hazajárna: így fogadták Veszprémben a Mikulást

HelloVidék   
  Megosztom
Mintha hazajárna: így fogadták Veszprémben a Mikulást

Hétfőn reggel a hó, délután pedig Joulupukki, a finn Mikulás is megérkezett Veszprémbe. A lappföldi nagy szakállú immár tizennyolcadszor jött el a gyerekekhez, akik énekszóval köszöntötték a Kossuth utcán a várva várt vendéget - írja a veol.hu.

Nagyon várom a Mikulás bácsit! Anya hozott el. Még nem találkoztam vele, biztos nagyon jó lesz. Igen, jó leszek. És vagyok

- mondta az ötéves Kevin, akit minél hamarabba a Mikulás közelébe szeretett volna kerülni.

Nagyon örülök, hogy idén is Veszprémben köszönthetjük a Finnországból érkezett Mikulást, hiszen az egyik legizgalmasabb ünnep előtt állunk. Már csak azért is, mert minden bizonnyal mindannyiunknak van egy története arról, amikor gyerekként vártuk az érkezését

- emelte ki Hegedűs Barbara, a város alpolgármestere.

Ahogy a portál írja, természtesen Joulupukki is örült, hogy ismét Veszprém vendége lehetett. Mint elárulta, szinte hazajár a városba. Tizennyolc év nagyon hosszú idő, de hihetetlenül gyorsan elszállt.

Mindig el szoktam mondani, hogy százéves kor alatt alatt mindannyian gyermekek vagyunk. Úgyhogy elmondhatjuk, hogy 18 évesen nagyon fiatalok vagyunk, és boldog vagyok, mert a veszprémi gyerekek igazán jószívűek

- mesélte mosolyogva Joulupukki, aki mint mondta idén is nagyon sok helyre látogat majd el. Többek közt a Mikulásgyárba is, mivel s meglepetéseket vinni az arra rászorulóknak.

Joulupukki és Veszprém között örök a szeretet!

- jelentette ki a Mikulás, majd a finn hagyományok szerint érettségizősapkát ajándékoztak a piros ruhás vendégnek, melyet a Kukkantó Baráti Kör Egyesület adott át, és következhetett a közös fotózás sok-sok gyermek örömére.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

mikulás

mikulásgyár

veszprém