Tudtad? Ez a vidéki magyar település lesz 2023-ban Európa Kulturális Fővárosa

Gáspár Adrienn   
  Megosztom
Tudtad? Ez a vidéki magyar település lesz 2023-ban Európa Kulturális Fővárosa

Hatalmas munka előtt állnak a veszprémiek, ugyanis már csak alig több mint két évük van megvalósítani az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) pályázatukban foglaltakat. Hiszen Pécs után Veszprém a második magyarországi város, ami elnyerte az EKF címet. A Baranya megyei várossal ellentétben azonban Veszprém nem egyedül érdemelte ki a kultúra fővárosa rangot, bevonta a környező régiót, a Bakonyt és a Balaton-felvidéket is. A háttérmunkálatok már meg is indultak és körvonalazódni látszik a teljes koncepció. Talán az első, a külvilág számára is látható előrelépés, hogy kiválasztották az Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa arculatát. Melynek folyamatába és szellemiségébe Zugschwert Szabolcs, marketing, kommunikációs és értékesítési igazgató avatta be a HelloVidéket.

Az európai kultúrát 2023-ban Veszprém és környező régió, a Bakony és a Balaton-felvidék képvisel majd. Ezt azonban hatalmas munka előzi meg. A felvezető években is számtalan olyan programmal készülnek a szervezők, melyek már az ’23-as EKF-re hangolják a helybélieket és az érdeklődő tömegeket egyaránt. Ezeken a rendezvényeken túl a háttérben is folynak a munkálatok, nem régiben például megválasztották az Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa arculatát. Mely egy igen tudatos folyamat volt.

Alkottunk egy munkacsoportot, ami rengteteget foglalkozott a pályázat lebonyolításának mechanizmusával, a kiírás szövegezésével és a benne szereplő brief megfogalmazásával. A célunk az volt, hogy azonos hangsúlyt kapjon az arculatunkban a Balaton és Veszprém is, illetve szerettük volna, hogy minden értéket és célt képviseljünk vizualitásian is, ami a programunkban szerepel. A pályázat kapcsán az is célunk volt, hogy kommunikáljuk az arculat, mint vizuális identitás fontosságát, ami segít megérteni az embereknek, hogy mivel is foglalkozunk

– fogalmazott Zugschwert Szabolcs.

Pontosan emiatt a kiírt pályázat meghívásos alapú volt, tehát nem jelentkezhetett bárki. Olyan tervezőket kerestek fel, akik képesek nagy arculati rendszereket alkotni, vagy van már komoly, kulturális területen szerzett tapasztalatuk van. A szakmai stábnak sikerült a Veszprém-Balaton régióból is találni indulókat. De Végül a De-Form, a Graphasel, a Hidden Characters, Mesterházy Ákos, a Peltan-Brosz és Tóth Andrej adott le pályázati anyagot.

Szakmai zsűrit kértünk fel az értékelésre, mert úgy gondoltuk, hogy a pályázati kiírásunk elvárásait ők tudják leginkább lefordítani a vizualitás nyelvére. A zsűri elnöke Gerhes Gábor volt, a tagok pedig Farkas Anna, Laki Eszter, Hegyeshalmi László és Can Togay János voltak. Az értékelés végén egyhangú szavazás döntött arról, hogy a Hidden Characters a nyertes. A zsűri indoklása szerint az ő munkájukat kiemelte a sorból az európéer szemléletmód és az embléma grafikai minősége, többrétegű jelentéstartalma, ami könnyen „olvasható” és összetéveszthetetlenül megjegyezhető. Nagyon örülünk neki, hogy így ez a döntés született

– hangsúlyozta a kommunikációs igazgató.

A nyertes „Ragyogj Veszprém-Balaton” pályázat magában foglal mindent, amit a szervezők szeretnének közvetíteni a külvilág felé. Ahogy a tervezők fogalmaztak: „Az arculat a figyelemfelkeltés, kreativitás, felvilágosodás és az interakció motívumvilágára és gondolatiságára épít. Ezáltal kifejezi a program fő céljait, a város és a régió kulturális életének felpezsdítését és az ebben rejlő értékek terjesztését.

A szikra, vagyis a logó feletti kis motívum nagyon megkapó lett, amit nagyon sokféleképpen lehet használni. A szervezők szerint az a tapasztalat, hogy ez ragadja meg leginkább az embereket. Az arculat, így elég nagy teret enged a képeknek. Ahogy a mondás is tartja: egy kép többet mond ezer szónál az EKF-nek pont erre van most szüksége.

December elején zárult le az arculat tervezési fázisa. A pályázati kiírásban is azt kértük, hogy a logót és pár alkalmazási formát is mutassanak be az indulók. A nyertesnek pedig több mint egy hónapot hagytunk arra, hogy elkészítse az arculati kézikönyvet. Ebben szerepel minden olyan grafikai megoldás, amit a következő pár évben alkalmazni fogunk. Ha a kézikönyv minden elemét leegyeztettük és elfogadtuk, akkor minden fizikai megnyilvánulás kapcsán felhasználjuk majd, hogy megtöltsük tartalommal. Ezt a folyamatot is hasonlóan tudatosan megterveztük, mint a pályázati kiírását és lebonyolítását. Szerves részét képezi majd az új weboldalunknak, az éppen épülő irodánknak, kitelepüléseinknek is. Szeretnénk, ha a Veszprém-Balaton 2023 EKF program ennek a városnak és régiónak az ünnepe lenne, mely segít a várost és a régiót hosszútávon és fenntartható módon Európa jelentős kulturális színterévé és turisztikai célpontjává tenni. Ehhez pedig érzéseket és információkat kell átadni, amivel meg tudjuk szólítani a régióban élőket és az Európából idelátogatókat is

– emelte ki a marketing igazgató.

A kiválasztott arculat számtalan lehetőséget rejt magában, így közeljövőben csak kisebb aktivitásokat terveznek a szervezők, nagyobb kampányok még váratnak magukra. Ilyen kisebb aktivitás például az Óváros téren felállított korcsolyapálya. De hamarosan elkezdik szervezni a következő Pecha Kucha estet is. Emellett elindulnak a Civil és Önkéntes programok is. Ezen túl a szervezők fő feladata a cím 2018-as elnyerése óta az, hogy összeálljon a kivitelező csapat és még az is hátra van, hogy a pályázati anyagot programmá formálják.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

ekf

veszprém

európa kulturális fővárosa

bakony

balaton

balaton-felvidék