Szülőfaluja díszpolgára lett a Puskás-díjas Zsóri Dániel

HelloVidék/MTI   
  Megosztom
Szülőfaluja díszpolgára lett a Puskás-díjas Zsóri Dániel

Az Arad megyei Simonyifalván karácsony előtt rendeztek számára ünnepséget, amin saját bevallása szerint jobban izgult, mint a milánói Scalában tartott FIFA-gálán. A 18 éves tehetségnek Békéscsabán pedig egy emlékplakettet adtak át, mert négy évet az Békéscsaba Utánpótlás Futball Clubnál töltött, majd a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián játszott, mielőtt a Debrecenhez, majd a MOL Fehérvár FC-hez igazolt.

Emlékplakettet adott át hétfőn Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere Zsóri Dánielnek, aki a békéscsabai utánpótlásban nevelkedett és szeptember 23-án átvehette a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség által adományozott, az év legszebb góljának járó Puskás-díjat.

Korábban mi is megírtuk, hogy Zsóri február 16-án, a Debreceni VSC színeiben a későbbi bajnok Ferencváros elleni hazai NB I-es találkozón a 81. percben csereként állt be élete első felnőtt élvonalbeli mérkőzésére, majd a 93. percben 15 méterről ballal a kapu jobb alsó sarkába ollózott 1-1-es állásnál, győzelemhez segítve ezzel csapatát.

Az emlékplakett arra utalt, hogy Zsóri Dániel

A most 18 éves labdarúgó 11 éves korában érkezett a partiumi Simonyifalváról Békéscsabára, négy évet az Békéscsaba Utánpótlás Futball Clubnál töltött, majd a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián játszott, mielőtt a Debrecenhez, majd a MOL Fehérvár FC-hez igazolt. A sportoló az emlékplakett átvételekor azt mondta: a célja mindenekelőtt, hogy alapemberként játsszon a MOL Fehérvárban, de megcélozta a külföldi lehetőségeket is, valamint a magyar válogatottban történő bemutatkozást is.

Zsóri Dániel december 22-én megkapta szülőfaluja, az Arad megyei Simonyifalva díszpolgári címét is. A fiatal csatár családi körben, odahaza tölti a karácsonyt, a községi önkormányzat pedig ezt kihasználva nagyszabású ünnepséget szervezett a kitüntetés átadására, számolt be a Maszol.ro. A kultúrotthonban szervezett ünnepségre rokonok, szomszédok, gyerekkori barátok gyűltek össze. A fiatal tehetség azt mondta, a milánói Scalában tartott FIFA-gálán sem izgult ennyire. Saját bevallása szerint azon is meglepődött, hogy ilyen sokan eljöttek.

"... ahányszor hazajövök, mindig feltöltődve megyek vissza. Sokat jelent nekem a család, soha nem felejtem el, honnan indultam, és hová jutottam"

- nyilatkozta. Azt is elárulta, hogy a karácsonyt otthon tölti, és az egyik kedvencét, a nagymamája által sütött havasi kiflit is fogyasztani fogja. Január elsején tér vissza Székesfehérvárra, hogy megkezdje a felkészülést az NB I tavaszi szezonjára.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

zsóri dániel

puskás-díj

díszpolgár

foci