Soha nem látott herendi porcelánokat mutatnak meg Győrben

MTI   
  Megosztom
Soha nem látott herendi porcelánokat mutatnak meg Győrben

Először lesznek láthatók az 1826-ban Stingl Vince által alapított manufaktúra egyedi, kézzel készített darabjai. Lesznek a manufaktúra történetéhez kapcsolódó darabok, szakrális tárgyak, minták szerint válogatott porcelánokat és egy herendi porcelánból készült étkészlettel megterített, elegáns polgári asztal is.

Csaknem négyszáz, egyedi készítésű herendi porcelánból készült tárgyat mutat be a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. azon a kiállításon, ami pénteken nyílik meg a Győri Egyházmegye Szent László Látogatóközpontjának Triangulum Galériájában.

Cseh Sándor, a Szent László Látogatóközpont igazgatója az mondta: a Herend ölelésében című tárlaton

A kiállított tárgyak négy teremben kapnak helyet. Az elsőben a manufaktúra történetéhez kapcsolódó darabokat, a másodikban szakrális tárgyakat, a harmadikban pedig minták szerint válogatott porcelánokat mutatnak be. A negyedik teremben egy herendi porcelánból készült étkészlettel megterített, elegáns polgári asztal lesz látható.

A kiállított étkészletek, dísztárgyak, szobrok, figurák, vázák, lámpák sorából kiemelkedik egy, a Szent László-hermát ábrázoló dísztál, egy 1847-es szőlőleveles csemegetányér, egy pate sur pate technikával készült 20. század eleji váza, valamint egy, az 1870-es évekből való Esterházy-mintás porszóró. Az Esterházy mellett az Apponyi-, a Rothschild- és a Victoria-minták is megismerhetőek lesznek a március 8-ig mindennap látogatható tárlaton.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

győr

herendi porcelán