Hatalmas felfedezés: középkori leletekre bukkantak Szolnokon

MTI   
  Megosztom
Hatalmas felfedezés: középkori leletekre bukkantak Szolnokon

Szkíta kori, a Kr.e 7.- 4. század közepéről származó település maradványaira bukkantak Szolnokon a Damjanich János Múzeum régészei egy üzemcsarnok építését megelőző feltárás során - közölte Kovács Péter, a feltárást vezető régész.

A mintegy 1400 négyzetméteren, a Kombájn úton már véget ért feltárás helyszíne egy középső vaskori lelőhely és a Vekerzug-kultúrához tartozik, amely a Krisztus előtti 7. századtól a 4. század közepéig volt domináns az Alföldön

- mondta Kovács Péter, aki arról is beszámolt, hogy a középső vaskori települések általában szórványos szerkezetűek, tanyasi jellegű telepek voltak, ezért is szerencsés, hogy a feltárás helyszínén épp egy ilyen település nyomaira bukkantak.

Mint mondta, a feltárt szkíta kori települést három árok vette körbe, amelyek közül az egyik csaknem egy méter mély volt. Emellett találtak egy földbe süllyesztett padlójú, két helyiségből álló, ritkának számító épületmaradványt, valamint cseréptöredékeket.

Utóbbiak egyik része korongon készült, köztük találhatók a leginkább a mai levesestálakhoz hasonló tálak. A kézzel formáltak többsége viszont különféle főzőedény, fazék, míves tárgyakon díszítőelemként bütykök és ujjbenyomások látszanak, míg az egyik apróbb töredéket grafitos fényezés és besimított hálóminta díszíti

- magyarázta a szakember, aki kifejtette azt is, hogy a leletanyagot már megtisztították, feldolgozták a múzeum raktárában, a cserépleleteket hamarosan leltárazzák.

A tervek szerint megjelenik még idén egy tudományos cikk a múzeum évkönyvében a leletekről, valamint egy ismeretterjesztő anyag is az intézmény régészeti blogján. Korábban ugyanis nem ismertek Szolnokon településrészletet a középső vaskorból

- fejtette ki Kovács Péter, majd hozzátette, a leletanyag a Damjanich János Múzeum "hónap műtárgya" vitrinjében lesz látható tavasszal. Kovács Péter arról is beszámolt, hogy a feltárás helyszínén, a Kombájn úton az 1950-es és 1960-as években a Damjanich János Múzeum korábbi igazgatója, Kaposvári Gyula végzett leletmentő feltárást, 2016-ban pedig Mali Péter régész azonosított településnyomokat.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

régész

régészet

lelet

régészeti lelet

szolnok

múzeum