Ezt látnod kell: így támogatják a magyar kutyafajták fenntartását

MTI   
  Megosztom
Ezt látnod kell: így támogatják a magyar kutyafajták fenntartását

Ismeretterjesztő, oktató- és természetfilm készült a kilenc őshonos magyar kutyafajtáról. A film premierjét Egerben tartották, de hamarosan az iskolaprojekt keretében több iskolában is vetítik majd, illetve februártól az interneten is elérhető lesz.

A 2018-ban elfogadott kormányzati génmegőrzési stratégiában kiemelt szerep jut az őshonos kilenc magyar kutyafajtáknak: a komondor, a kuvasz, a puli, a pumi, a mudi, a magyar vizsla, a drótszőrű magyar vizsla, a magyar agár és az erdélyi kopó nemzeti kincsünk, 2017-ben pedig a hungarikumok között is helyet kaptak. A néhány perces kisfilmekből álló oktató- és természetfilm a népszerűsítésüket és megőrzésüket is szolgálja.

Tavaly 50 millió forinttal támogatta a kormány az őshonos kutyafajták megőrzésének ügyét. A forrásból genetikai vizsgálatokat végeztek és támogatták az egyedszám növelését elősegítő szakmai munkát is

- mondta V. Németh Zsolt kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos.

Ebből a keretből készült el A 9 magyar kutya című film is, amelynek premierjét A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége (MEOESZ) által szervezett Nemzeti Kutyafajtáink Génmegőrzési Program iskolaprojektjének zárórendezvényén tartották.

Jakkel Tamás, a Nemzetközi Kinológiai Szövetség (FCI) elnöke rendkívüli jelentőségűnek nevezte a programot és hangsúlyozta, hogy őshonos kutyafajtáink a nemzeti örökség és kultúra részei, ezért annak ellenére is fontos fenntartásuk, hogy eredeti funkciójukat mára nagyrészt elvesztették.

A munka legfontosabb elemei közé tartozik az érintett fajtáknak új funkciókat találni, és kinevelni a tenyésztők új generációit is és ehhez fontos kedvcsinálót jelenthetnek a népszerűsítő programok, köztük a most debütáló, a fajták küllemét, viselkedését, értékeit szemléletesen és vonzó képi világgal bemutató ismeretterjesztő film.

- fogalmazott Jakkel Tamás.

Csejtei Tamás, az alkotás rendezője elmondta, hogy a szakmai követelmények maradéktalan figyelembevételével együtt az érintett kutyák iránti érdeklődés, szeretet, illetve rajongás felélesztése és megerősítése volt a cél, elsősorban a gyermekek körében. Egyúttal a produkció vezérmotívumának számít, annak megjelenítése, hogy ezek az őshonos fajták tökéletesen integrálhatók a mai ember életébe.

Címlapkép: Getty Images

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

kutya

kutyák

film