Így búcsúzik a téltől Zsámbék: bárki részt vehet a mulatságon

MTI   
  Megosztom
Így búcsúzik a téltől Zsámbék: bárki részt vehet a mulatságon

Szombaton középkori farsangi hagyományok elevenednek meg Zsámbékon, a Fékomadta Fesztiválon, ahol ahol óriásbábosok, hagyományőrzők, zenészek és táncosok búcsúztatják a telet.

A zsámbéki programsorozat a középkori farsangi hagyományokat idézi meg olyan középkori ügyességi játékokkal, mint a rönkhajítás, a kötélhúzás vagy a lovastorna, amelyek egykor közösségformáló erővel bírtak.

A hagyományos eseményeket, zenés szórakozás is kíséri: a koncertprogramban fellép a világzenei műfajban alkotó Aurevoir együttes, akiknek zenéjében fellelhetők Kárpát-medencei, ír, cigány és délszláv népzenei motívumok, valamint az angolszász beatfolk is. Ezt követően a Kontáros zenekar közreműködésével táncházat szerveznek.

"A szervezők fontosnak tartják, hogy ezek a hagyományok újra fogalmazva életre keljenek városunkban, ahol építészeti emlékeikben is tapintható a középkor. Erre a napra íjászok, szörnyek, középkori lovagok és boszorkányok lepik el a várost, az ide látogatók részt vehetnek a játékokban, csapatot alkothatnak, közösen élhetnek meg egy-egy sikert és így együtt búcsúztathatják a telet.

A farsangon a közönség megszemlélheti és kipróbálhatja a korra jellemző fegyvereket, lehetőség nyílik többek között kardforgatásra, íjászatra és csatacsillag-kelevéz hajításra is. Az eseményen megjelennek a középkori vásári forgatagra jellemző dobosok és dudások is.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

farsang