Gigantikus halszörny után nyomoz a Nébih: ebben a vidéki halastóban fogták ki

HelloVidék   
  Megosztom
Gigantikus halszörny után nyomoz a Nébih: ebben a vidéki halastóban fogták ki

A horgászok segítségét kéri a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata egy, korábban a Gyékényesi kavicsbánya-tavakból többször megfogott ponty jelenlegi élőhelyének maghatározásában - írja közleményében a Nébih.

A Nébih Állami Halőri Szolgálatához (ÁHSZ) érkezett bejelentés szerint a képen látható pontyot 2017-ben több alkalommal megfogták és a vízbe visszaengedték a 14-0063-1-5 kódszámú, nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen. A bejelentés szerint a több mint 30 kg egyedsúlyú pontyot 2018-ban feltételezhetően már egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei halastóban fogták meg, ahol fényképet is készítettek róla.

A Nébih által felkért szakértő megállapította, hogy a két különböző vízterületről megfogott ponty ugyanazon egyed. Ugyanakkor nem állnak az ÁHSZ rendelkezésére olyan fényképfelvételek, melyek alapján a halastó teljes bizonyossággal azonosítható lenne.

Az érintett egyed eredeti élőhelyére történő visszaszállítása érdekében várjuk azon horgászok jelentkezését, akik 2018-ban vagy azt követően megítélésük szerint a képen szereplő pontyot fogták meg, továbbá a fogásról fotóval rendelkeznek vagy legalább érdemi információt tudnak nyújtani a hal jelenlegi hollétéről.

A keresett hal jellegzetes formájú és méretű, azonban elváltozások nem láthatóak rajta. Ugyanakkor a szakértő 8 olyan kulcsbélyeget is megállapított, amelyek alapján a ponty kétséget kizáró módon azonosítható. A képeket – a fogás helyének megjelölésével – az allamihalor@nebih.gov.hu e-mail címre várjuk

- írják, majd kitértek arrais, hogy a Nébih kéri a horgászokat, hogy akkor is küldjék meg a rendelkezésükre álló felvételt, ha nem biztosak abban, hogy az érintett egyedről van szó.

Egy 30 kg egyedsúlyú ponty egyed felnevelése a halgazdálkodásra jogosult több évtizedes munkája, feketepiaci értéke éppen ezért 700-800.000 Ft. Minden természetet, horgászatot szerető ember érdeke, hogy nyilvántartott halgazdálkodási vízterületeink halállománya fennmaradjon. Az ÁHSZ célul tűzte ki a horgászattal-halászattal kapcsolatos feketegazdaság felszámolását, ebben kérjük most a horgászok segítségét

- tették hozzá a szakemberek.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

nébih

hal

halszörny

gigahal

gigaponty

horgásztó

szabolcs-szatmár-bereg megye