Megkezdődött a szezon a Tisza-tónál: ezeknek az újításoknak örülhetünk

MTI   
  Megosztom
Megkezdődött a szezon a Tisza-tónál: ezeknek az újításoknak örülhetünk

Tiszafüreden 2022 tavaszára felépül a Tisza-tavi Természetbúvár Játszóház és Túraközpont, de addig is lesznek olyan újdonságok, amiket már most is kipróbálhatunk.

Szombaton nyitották meg a turisztikai szezont a Tisza-tónál. A 2017-es kormányzati döntés a Tisza-tavat Hajdúszoboszlóval, Hortobággyal és Debrecennel kiemelt turisztikai térséggé nyilvánította, ennek révén több mint tízmilliárd forint összegű beruházási program indult el. A Tisza-tó kirándulóhelyből üdülési célterületté vált, a vendégéjszakák növekedő száma már meghaladja a 472 ezret. Nemcsak földrajzi összeköttetést, hanem kulturális, turisztikai és gazdasági együttműködést valósítanak meg négy megye: Jász-Nagykun-Szolnok, Heves, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg határán.

Hamarosan egy újabb, turisztikai vonzerőt növelő beruházás indulhat el:

Május elsejétől már teljes kapacitással megkezdi működését a húsz hajóból álló nyaralóhajó-flotta. Ezáltal egy olyan új, minőségi szolgáltatás valósul meg a térségben, ami várhatóan külföldön és belföldön egyaránt még vonzóbbá teszi a Tisza-tavat.

Tiszafüred és Poroszló között májusban befejeződik annak a fejlesztésnek a műszaki átadása, amely lehetővé teszi, hogy

A városban pedig megszépül a városközpont és új szabadstrand épül.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

tisza-tó

turizmus

tiszafüred

kiemelt turisztikai térség