Nem húzta be a kéziféket a színház: ebben a vidéki városban új műsorral vár a teátrum

MTI   
  Megosztom
Nem húzta be a kéziféket a színház: ebben a vidéki városban új műsorral vár a teátrum

Nem húzta be a kéziféket a Veszprémi Petőfi Színház. Öt nagyszínházi bemutatóval készülnek a jövő évadra, valamint két gyerekeknek szánt Csukás-művel. A színházbérleteket már jövő héten meg lehet vásárolni.

Öt nagyszínházi bemutatóval készül a jövő évadra a Veszprémi Petőfi Színház, a gyermek- és ifjúsági kínálatban pedig két Csukás István-mű szerepel. Oberfrank Pál elmondta, hogy elsőként Eisemann Mihály-Éri Halász Imre-Békefi István Egy csók és más semmi című operettjét láthatja a közönség, Lendvai Zoltán rendezésében októberben.

Ezt követi Aldo Nicolai Hárman a padon című komédiája novemberben, melyet Deák Krisztina rendez, a darabban Bálint Andrást, Szilágyi Tibort és Oszvald Marikát láthatják a nézők. Lévay Szilveszter-Michael Kunze Mozart című musicaljét Somogyi Szilárd rendezésében láthatja a közönség decemberben. Ezután Bródy Sándor A tanítónő című falusi életképe kerül színpadra 2021 februárjában, melynek rendezője Oberfrank Pál. Végül 2021 márciusában Michael Frayn Ugyanaz hátulról című vígjátékát láthatja a közönség, Funtek Frigyes rendezésében, mely a színfalak mögött zajló eseményekről szól.

A fiatal nézőkre gondolva bemutatják az idén februárban elhunyt Csukás István Diótörőcske, valamint Keménykalap és Krumpliorr című mesejátékát. Szintén a gyermekekhez szól Hedry Mária-Radvány Balázs Kukamese című zenés mesejátéka Tóth Géza rendezésében és Buda Ferenc, Szokolay Dongó Balázs és Bolya Mátyás Csillaglépő csodaszarvas című darabja a Kabóca Bábszínház előadásában, Rumi László rendezésében.

Örkény István Egypercesek című művét alkalmazta színpadra Dvorák Gábor, ezt követi majd szintén a Dvorák Patka Színház előadásában a De szeretnék gazdag lenni című József Attila-est. A Latinovits-Bujtor Játékszínben Gyökössy Zsolt A második teríték című színjátékát láthatják a nézők, majd Carol Rocamora Kezed örökké szorítom című műve kerül színre, a darab Anton Csehov és Olga Knipper levelezése alapján készült, rendezője Oberfrank Pál.

Frontátvonulás címmel Pásztor Márk Cseh Tamás-estet készít, majd Abigél titkai címmel Piros Ildikó önálló estje kerül színpadra, melyen Szabó Magda írónő emlékét idézi meg. Keresztes Tamás és Pelsőczy Réka rendezében lesz látható Lengyel Nagy Anna A mi Józsink/Erzsike című darabja. Jövő hétfőtől lehet színházbérletet váltani személyesen és az interneten is.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

színház

veszprém

veszprémi petőfi színház

előadás