Kiderült: csak így strandolhatunk az újranyitott fürdőkben

MTI   
  Megosztom
Kiderült: csak így strandolhatunk az újranyitott fürdőkben

Kinyitottak a fürdők, de természetesen még számos szabály kell betartaniuk a biztonságos működés érdekében. A fokozatos újraindításról és a jelenlegi szabályokról a Magyar Fürdőszövetség elnöke beszélt.

Kinyitottak a fürdők, de egyelőre csak a kültéri medencéket lehet igénybe venni. Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség elnöke elmondta, hogy a kültéri medencékben is betartják a távolságtartási szabályokat, így az egy fürdőzőre jutó vízfelület a korábbinak körülbelül a duplája lesz.

Elmondta azt is, előjegyzés alapján elindulhat a fürdőgyógyászat, és újra üzemelnek a kültéri csúszdák és játszóterek is. Hozzáfűzte, hogy arra számítanak, a járványhelyzet enyhülésével kinyithatnak a beltéri medencék is, majd később a gőz- és a szaunaszolgáltatást is igénybe lehet venni. Szerinte pünkösdkor nyithatnak ki tömegesen a magyar fürdők.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

koronavírus

koronavírus-járvány

fürdő

fürdőhely

nyár

turizmus

korlátozás