Ilyen múzeum sem volt még Magyarországon: exkluzív fotókon a tárlat

MTI   
  Megosztom
Ilyen múzeum sem volt még Magyarországon: exkluzív fotókon a tárlat

Az ország első kerékpármúzeumában a több mint száz bicikli között a legnagyobb csoportot a magyar gyártmányok képviselik, a Weisz Manfréd Acél és Fémművei Rt. és a Csepel Művek termékei, valamennyi kategóriából.

Az ország első kerékpármúzeumát nyitják meg szombaton Balassagyarmaton; a gyűjteményben a biciklik fejlődéstörténetét is nyomon követhetik a látogatók a legrégebbi, lábbal hajtott futógépektől a modern versenykerékpárokig. Olexa Miklós alapító, a múzeumot működtető Ipoly Túra Egyesület elnöke az MTI-nek elmondta: az önerőből kialakított 1. Kerékpármúzeumban a kiállítóterek mellett működik majd az Ipoly túraközpont klubja és egy kávézó, az épület udvarán a későbbiekben felállítanak egy színpadot, és biciklis rendezvényeket szerveznek.

Vannak túrabiciklik Európából, versenybiciklik a világ minden tájáról. A kiállításon nyomon követhető a kerékpár fejlődéstörténete a futógéptől a velocipéden át a mai kerékpárokig, megjelenik az első motorizált bicikli, az 1960-as években gyártott, Dombo motor hajtotta kerékpár, majd néhány motorkerékpár is. Kiállították a sportkerépkpárok különleges darabjait is, van köztük mountain bike és BMX.

Olexa Miklós elmondta: a múzeum anyaga tíz magángyűjtő tulajdona. Kiemelte közülük Márton Bálintot, Siklósi Jánost és Sajgó Csabát, aki a múzeum létrehozásában is szerepet vállaltak. A legrégebbi kerékpárok Angliából és Franciaországból származnak. A legelsők között vannak az 1800-as évek első felében vasból, kovácsok által készített, lábbal hajtható futógépek. Ezeket követi a skót gyártmányú, rudazatos hajtású Macmillan, majd jön a hatalmas kerekű velocipéd, és ezután, az 1800-as évek vége felé alakul ki a mai bicikli fogaskerékkel, lánccal, gumizott kerékkel.

A különlegességek között látható a gazdag gyerekeknek készült lovacskás bicikli, tandem, háromkerekű versenybicikli, fekvőbicikli elsőkerékhajtással, de látható egy szobabicikli is. Csengő-, lámpa- és dinamógyűjteménye is van a múzeumnak, amelynek Mikszáth úti épülete előtt kopjafát állítanak majd az országutakon balesetet szenvedett kerékpárosok emlékére.

Íme az első fotók a különleges múzeumról:

Balassagyarmat, 2020. június 19.
A balassagyarmati kerékpármúzeum kiállításának részlete 2020. június 18-án. Magyarország első önálló bicikligyűjteményét június 20-án nyitják meg.
MTI/Komka Péter
Fotó: MTI/Komka Péter

Balassagyarmat, 2020. június 19.
A balassagyarmati kerékpármúzeum kiállításának részlete 2020. június 18-án. Magyarország első önálló bicikligyűjteményét június 20-án nyitják meg.
MTI/Komka Péter
Fotó: MTI/Komka Péter

Balassagyarmat, 2020. június 19.
Olexa Miklós alapító, a balassagyarmati kerékpármúzeumot működtető Ipoly Túra Egyesület elnöke a kiállítóhely műhelyében 2020. június 18-án. Magyarország első önálló bicikligyűjteményét június 20-án nyitják meg.
MTI/Komka Péter
Olexa Miklós alapító, a balassagyarmati kerékpármúzeumot működtető Ipoly Túra Egyesület elnöke a kiállítóhely műhelyében. Fotó: MTI/Komka Péter

Balassagyarmat, 2020. június 19.
A balassagyarmati kerékpármúzeum kiállításának részlete 2020. június 18-án. Magyarország első önálló bicikligyűjteményét június 20-án nyitják meg.
MTI/Komka Péter
Fotó: MTI/Komka Péter

Balassagyarmat, 2020. június 19.
A kerékpármúzeum épülete Balassagyarmaton 2020. június 18-án. Magyarország első önálló bicikligyűjteményét június 20-án nyitják meg.
MTI/Komka Péter
Fotó: MTI/Komka Péter

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

múzeum

kiállítás

tárlat

balassagyarmat

kerékpármúzeum