Szereted a lovakat? Íme 8 program a nyárra, amit nem érdemes kihagyni!

HelloVidék   
  Megosztom
Szereted a lovakat? Íme 8 program a nyárra, amit nem érdemes kihagyni!

Fogathajtó verseny, díjugratás, hagyományőrző lovas nap, vágta vagy épp éjszakai lovas show? Összegyűjtöttünk néhány nyári lovas programot, amikre az alapvető járványügyi szabályok betartása mellett megéri kilátogatni.

A pandémiás korlátozások enyhítése után végre megrendezik a különféle lovas programokat is, amikre az alapvető szabályok betartása mellett érdemes kilátogatni. Összegyűjtöttünk néhány nyári eseményt szerte az országból, amik között egészen biztos, hogy a lovak szerelmesei bőven találnak kedvükre valót.

Nemzeti Fogathajtó Verseny

Július 1-5. között, Mezőhegyesen rendezik meg idén a szezon első, 3 számos nemzeti fogathajtó versenyét a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. és a Mezőhegyesi Ménes Közhasznú Sportegyesület közös szervezésében. Az indulók CAN-A, CAN-B és ifjúsági kategóriákban mérkőznek majd meg. A rendezvény szakmai kör számára nyitott, szombaton pedig, a maratonhajtás napján mindenkit várnak gasztro- és kézműves vásárral, izgalmas versenyprogrammal.

Kunfakó találkozó

A július 10-11-én, Jászszentlászlón tartott találkozó központjában a felnövekvő generáció és a határon átnyúló magyar kapcsolódás áll. A tervezett program része többek között a lovas vetélkedő (gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt), lókiképzés és előadások, valamint az esti tűzrakás és táncház. A részletes programleírás költségekkel együtt itt olvasható.

Kaposvári regionális díjugrató verseny

Július 11-12. között rendezik a somogyi megyeszékhelyen, a Kaposvári Egyetem Pannon Lovasakadémia szervezésében a kétnapos díjugrató versenyt, ami ingyenesen látoghatható.

X. Jászkiséri Hagyományőrző Lovasnap

Július 18-án, szombaton a Jászság legnagyobb hagyományőrző lovasnapján látványos bemutatók, programok és gyönyörű lovak várják az érdeklődőket. A lovas felvonulással kezdődő rendezvényen hagyományőrző és harci bemutatókon, játékos vetélkedőkön lehet részt venni.

Kösely-kupa

Az augusztus 2-án, Hajdúszoboszlón tartandó Kösely-kupa már három évtizedes múltra tekint vissza, a régió egyik legszínvonalasabb lovasversenye. Hajdúszoboszló Város Nagydíjáért az ország minden részéről érkeznek versenyzők. A díjugrató számok mellett színes programok – bemutatók, csikósverseny, kirakodóvásár – várják az érdeklődőket. A rendezvény ingyenesen látogatható.

Festetics Vágta

Augusztus 16-án, a Nemzeti Vágta egyik előfutamaként Gyenesdiás Nagyközség Önkormányzata szervezésében kerül sor a Festetics Vágtára. A programokban a fő irányvonal természetesen a ló és a lovas kultúra, de számos új programmal színesítik a versenynapot Gyenesdiáson a Faludi-síkon kialakított versenypályán.

Tamási Lovas Napok

Augusztus 19-21. között tartják idén a Tamási Lovas Napokat, ahol ünnepi és lovas programokkal várják a vendégeket. A rendezvények látogatása ingyenes.

Éjszakai Lovas Show a Lipicai Lovas Központban

Augusztus 19-én Szilvásváradon egy látványos, éjszakai show kápráztathatja el a lovak szerelmeseit. Szilvásváradon 70 anyakanca és fedezőmének biztosítják a páratlanul értékes lipicai fajta továbbfejlődését, a jelenlegi lóállomány 250 körül alakul. Az állami ménesgazdaságban van lehetőség többek között fogatos méneslátogatást tenni, lovas túrákon vagy lovardai lovagláson részt venni.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

lovassport

fogathajtás

programajánló

lovas verseny

díjugratás

hagyományőrzés