Elrajtolt a Kékszalag: több mint 500 hajó kerüli meg a tavat

MTI   
  Megosztom
Elrajtolt a Kékszalag: több mint 500 hajó kerüli meg a tavat

Elstartolt Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, az 52. Kékszalag. Az 535 hajóból álló mezőny reggel Balatonfüredről indult. 48 óra áll rendelkezésükre, hogy teljesítsék a 155 kilométeres távot.

Elrajtolt az 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj mezőnye csütörtök reggel Balatonfüredről, a szervezők tájékoztatása szerint 535 hajó nevezett a versenyre. Idén 27 hajóosztályban versenyeznek a vitorlázók a tókerülő versenyen. A Kékszalagon induló hajók közül három legénysége csak külföldiekből áll, három női kormányos is nevezett valamint egy csak nőkből álló csapat is indult.

A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, amelyet először 1934-ben rendeztek meg. A Balatonfüreden csütörtök 9 órára kiírt rajt után a hajósoknak 48 óra áll rendelkezésre ahhoz, hogy teljesítsék a mintegy 155 kilométeres távot Balatonkenese Siófok és a tihanyi szoros érintésével Keszthelynél visszafordulva a balatonfüredi célhoz.

A Kékszalagot tavaly a Petrányi Zoltán kormányozta Racing Django nyerte, a rendkívül szélcsendes versenyben 15 óra 37 perc alatt megkerülve a Balatont. A versenycsúcsot a Józsa Márton kormányozta Fifty-Fifty, egy kétárbocos, magyar fejlesztésű katamarán tartja, amely 2014-ben 7 óra 13 perc 57 másodperc alatt ért célba. A legtöbbször, tizenháromszor Litkey Farkas nyerte meg Kékszalagot. Mindhárom hajó ezúttal is ott van a mezőnyben.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

balaton

kékszalag

vitorlás