Véget ért a kisbéri fogathajtó verseny: fotókon a derbi nagy pillanatai

HelloVidék   
  Megosztom
Véget ért a kisbéri fogathajtó verseny: fotókon a derbi nagy pillanatai

A mezőnyben magyar versenyzők voltak túlsúlyban, de észt, olasz, belga, román, szlovák és cseh lovasok is rajthoz álltak. Az utolsó versenynapon, vasárnap az akadályhajtás zajlott le.

Mi is beszámoltunk arról, hogy az Idős Jámbor Vilmos Lovasközpont nemzetközi 2*-os és nemzeti fogathajtó verseny házigazdája augusztus 6. és 9. között. A verseny a gyermek kategóriában induló hajtók számára az Országos Bajnokság döntője, az egyes-, kettes- és négyesfogatoknak pedig Magyar Derby is egyben.

A HelloVidék az indulás napjától kezdve követte az eseményeket és az aktuális eredményeket. A versenyen induló fiatalokat is megéri nyomon követni, idén ugyanis több ifjú tehetség is indul a Takarékbank támogatásával. Korábbi cikkeinkben olvasóink megismerkedhettek Nagy Vanesszával, Udvari Mártonnal és Szemeti Lillian Zillével, akik fantasztikus elhivatottságukról tesznek tanúbizonyságot történetükkel és a lovakhoz fűződő szeretetükkel.

Augusztus 6-án, az első versenynapon 10 órakor állatorvosi szemlét tartottak. 14 órakor sorsolás következett a CAI kategóriák számára, 15 órakor pedig elkezdődött a díjhajtás a CAN kategóriákban. Augusztus 7-én, pénteken került sor díjhajtásra CAI kategóriákban.

8-án, szombaton a maratonhajtás zajlott le, 9-én, vasárnap pedig az akadályhajtás. Előbbinek itt, utóbbinak pedig itt láthatóak az eredményei.

A Fogathajtó Szakbizottság Facebook-oldalán fotókat is megosztott a versenyről:

Kisbér/Ászár 2020.
Rengeteg fotó található a versenyről Emőke Varga facebook oldalán.
Eredmények:...

Közzétette: Fogathajtó Szakbizottság2020. augusztus 8., szombat

Címlapkép: Getty Images

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

fogathajtás

kisbér

ászár

lovassport

derbi

fogathajtó verseny